Magyar gazdaság

Giró-Szász: Életbe lép a kilakoltatási és a kikapcsolási moratórium

Újra életbe lép a kilakoltatási és kikapcsolási moratórium, mondta el Giró-Szász András kormányszóvivő sajtótájékoztatón.

December elsejétől újra életbe lép a kilakoltatási moratórium – mondta el Giró-Szász András. Hangsúlyozta azt is, hogy a kikapcsolási moratórium is bevezetésre kerül.

Giró-Szász kiemelte, hogy egyes önkormányzati fenntartású intézményekben október közepe és április közepe között nem lehet kikapcsolni a közműveket.

A kabinet döntése értelmében Bakondi György, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) vezetője koordinálja majd a téli időszak társadalmi problémáival, így például a szociális, közegészségügyi, lakhatási és közbiztonsági feladatokkal kapcsolatos kormányzati intézkedéseket - közölte a kormányszóvivő. Giró-Szász András elmondta, az altábornagy állandó kapcsolatban lesz minden érintett hatósággal, minisztériummal.

Korai megítélni a tárgyalások menetét

A magyar szakértők elkészítették elemzésüket az 2014 és 2020 közötti időszakának átdolgozott keretköltségvetés-tervezetéről, Orbán Viktor miniszterelnök pedig ennek ismeretében tárgyal majd a pénteken folytatódó brüsszeli csúcstalálkozón - közölte Giró-Szász András pénteki budapesti sajtótájékoztatóján.

A kormányszóvivő hangsúlyozta, korai lenne még megítélni a tárgyalások menetét, hiszen lehetséges például az is, hogy az Európai Parlament (EP) élni akar vétójogával.

Az uniós költségvetési javaslaton átvezetett változtatásokat Orbán Viktor miniszterelnök is megismerte. A magyar szakértői csapat péntekre virradó éjjel elvégzett egy gyorselemzést, majd reggelre elkészítették az új előterjesztés teljes vizsgálatát - közölte Giró-Szász András, hozzátéve, hogy a kormányfő e felkészítő ismeretében vesz részt a csúcstalálkozó folytatásában.

Csütörtök késő este alig kezdődött meg, nem sokkal éjfél után már fel is függesztették - péntek délig - az unió 2014 és 2020 közötti időszakának keretköltségvetéséről szóló EU-csúcstalálkozót.

A plenáris megbeszélés halasztásának az az oka, hogy Herman Van Rompuy, az Európai Tanács elnöke - a tagországok állam-, illetve kormányfőivel folytatott csütörtöki kétoldalú megbeszélései nyomán - átdolgozta a költségvetési tervezetet, és azt most a csúcsvezetőknek tanulmányozniuk kell. Az első reakciók fényében magának Van Rompuynek is át kell még egyszer gondolnia az általa javasolt számokat.

Az első értesülések szerint a kiadási főösszeget illetően Van Rompuy további csökkentést indítványoz, ám a mezőgazdasági támogatások és az úgynevezett strukturális alapok keretét - ide tartoznak a kohéziós alapok is - az eredetileg elképzeltnél kisebb mértékben kurtítaná meg.
Martin Schulz, az Európai Parlament elnöke azt mondta, az EP megvétózhatja a tagállamok által kötött kompromisszumot, ha nem ért egyet vele.

Világgazdaság Online - MTI-->

kilakoltatási moratórium kikapcsolási Giró-Szász
Kapcsolódó cikkek