Nyilvánosak Magyar Péter tervei – nem várt szigorítások jönnek
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a VilággazdaságA kormányfő a Facebookon bejelentette, hogy a szombaton benyújtott valamennyi rendelkezés azt a célt szolgálja, hogy a kormányt ne lehessen fogságba ejteni.

Friss videójában úgy fogalmazott, hogy az online egyeztetést követően szigorítottak a tervezeten. Magyar Péter elmondta, hogy több ponton módosították a javaslatot, és szigorúbb alkotmányos szabályokat vezetnének be az alkotmányos intézmények vezetőivel szemben.
A posztból kiderül, hogy
1. 12 éves (vagy három ciklusos) időkorlát az országgyűlési képviselőknek.
2. A jelenlegi köztársasági elnök megbízatásának megszűnése.
3. Függetlenebb Alkotmánybíróság. 70 éves életkori határ bevezetése.
4. Erősebb bírói önigazgatás, a Kúria és az OBH elnökének bírók által kezdeményezhető visszahívása.
5. Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatal létrehozása.
6. Kevesebb sarkalatos törvény.
7. Az Alkotmánybíróság hatásköreinek visszaadása.
8. A Költségvetési Tanács vétójogának eltörlése.
9. A közpénz védelmének erősítése.
10. A vármegyék visszanevezése megyékre.
11. Az önálló szabályozó szervek alaptörvényi szabályainak felülvizsgálata.
12. Az önálló Országgyűlési Őrség megszüntetése. Egységes rendészeti igazgatás


