Egy hét alatt több mint százezer forintos kárt okozott – így csalt egy áruház dolgozója
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a VilággazdaságInformációs rendszer felhasználásával elkövetett csalás és lopás miatt emelt vádat a Veszprémi Járási Ügyészség azzal a vevőszolgálati munkatárssal szemben, aki az egyik veszprémi nagyáruházban újra felhasználta a vevők üvegblokkjait, majd 90 000 forint értékű árucikket akart fizetés nélkül kivinni az üzletből. A csalásról szóló vádirat szerint az 52 éves nő 2024 őszén 57 alkalommal élt vissza a vásárló részére készpénzben kifizetett üvegblokkokkal, oly módon, hogy azokat nem érvénytelenítette, hanem a telefonjával lefényképezte, és a vásárlásai során arról a pénztárgépbe másolta őket, mellyel az áruháznak 121 509 forint kárt okozott – írja a Veol.

Egy héten át tartott a csalássorozat
A vádlott egy hétig tartó visszaélései azzal értek véget, hogy november közepén összesen 90 735 forint értékben édességeket, az áruvédelmi eszköz levágásával ruhaneműket, valamint berolnizott készpénzt akart kivinni az üzletből a táskájába rejtve, azonban a biztonsági őr feltartóztatta, mellyel a kár teljes egészében megtérült.
Az ügyészség a vádiratában tárgyalás mellőzésével büntetővégzés meghozatalát és abban pénzbüntetés kiszabását indítványozta az elkövetővel szemben - közölte a Veszprém Vármegyei Főügyészség.
Egy fiatal férfi az internetes vásárlásokban követett el csalást
Míg egyesek a pénztárgépeket verik át, egy 27 éves férfi kártyaadatokkal visszaélve hajtott végre jogosulatlan internetes vásárlásokat. Az eddigi adatok alapján több mint 50 sértett sérelmére követett el hasonló módszerrel csalásokat, amelyekkel összesen közel 14 millió forint kárt okozott.
Korábban a Világgazdaság megírta, hogy a Gazdasági Versenyhivatal szerint az online vásárlásoknál kulcsfontosságú fogyasztói értékelések egy része megtévesztő lehet, mivel a platformok akár szűrhetik, torzíthatják vagy mesterségesen generálhatják azokat.
A hatóság új kampányában konkrét példákon keresztül mutatja be a manipuláció módszereit és gyakorlati tanácsokat is ad a felismerésükhöz. A GVH arra figyelmeztet: a „ellenőrzött” jelölés sem jelent automatikus garanciát a vélemények hitelességére.



