BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Új részletek a postások tragédiájáról: ezt állítják a terepen dolgozó kézbesítők

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
Megszólaltak a Magyar Posta dolgozói, akik szerint súlyos hiányosságok nehezítik a mindennapi munkavégzést. A szakszervezet úgy véli, a tragédiák után bevezetett intézkedések elkéstek.

Két postai kézbesítő múlt heti tragikus halála után vizsgálatok indultak a Magyar Postánál, miközben a terepen dolgozó kézbesítők és a szakszervezet szerint nem egyedi problémáról, hanem hosszú évek óta fennálló hiányosságokról van szó. 

postás 2026-ra további keresetnövekedést jelentő elemekről állapodott meg a Magyar Posta menedzsmentjével a Postás Szakszervezet.
Megszólaltak a Magyar Posta dolgozó / Fotó: Shutterstock

A Magyar Posta hangsúlyozza, hogy 

együttműködik a hatóságokkal, és a hőségriadó idején több rendkívüli intézkedést is bevezetett, a dolgozók azonban úgy látják: ezek túl későn érkeztek.

A Blikk megkereste a Magyar Postát, amely közölte: a halálesetek körülményeinek vizsgálata még folyamatban van, ezért egyelőre nem adhatnak további tájékoztatást. A vizsgálatot a területileg illetékes munkavédelmi hatóság és a Magyar Posta is végzi.

A társaság kiemelte, hogy az ország egyik legnagyobb munkáltatójaként különös figyelmet fordít dolgozói biztonságára. A hőségriadók idején hűtött ivóvizet, naptejet, védősapkát biztosítanak, engedélyezték a fehér pólók viselését, valamint lehetőséget adtak a korábbi munkakezdésre. 

A június végi extrém hőség idején ideiglenesen azt is elrendelték, hogy a kézbesítők csak annyi küldeményt vigyenek magukkal, amellyel legkésőbb délelőtt 11 órára visszaérnek a postahelyre, a légkondicionáló nélküli postákat pedig délben bezárták.

Egyikük szerint nem elsősorban a munka mennyisége, hanem a munkakörülmények jelentik a legnagyobb problémát.

Állítása szerint miközben új szolgálati autók beszerzésére jut forrás, a kézbesítést segítő kerékpárok és járművek korszerűsítése elmarad. 

Úgy fogalmazott, hogy a hőség elleni érdemi intézkedések csak a két tragédia után születtek meg, ráadásul a délelőtt 11 órás visszaérkezési kötelezettség például a nyugdíjkifizetések időszakában teljesíthetetlen elvárás.

A dolgozó arról is beszélt, hogy bár a depókban van hűtött víz, a terepen dolgozóknak nincs hűtőtáskájuk, miközben az egyenruhák sötét színe és anyaga rendkívül megterhelő a nyári hőségben. 

Véleménye szerint klímára lenne szükség minden járműben és elosztóhelyen, valamint korszerűbb munkaruházatra és megfelelő hűtőeszközökre.

Egy másik kézbesítő arról számolt be, hogy a hivatalos sötétzöld pólóingek a tűző napon szinte magukba szívják a meleget, ráadásul a műszálas anyag miatt allergiás tüneteket is okozhatnak.

Szerinte a 11 órás korlátozás csak átmeneti megoldás, mert a bent maradó küldeményeket később ugyanúgy ki kell kézbesíteni.

A hűtött víz biztosítását is kevésnek tartja. Elmondása szerint a terepen nincs lehetőség több liter hideg vizet magukkal vinni, ezért saját megoldást alkalmaznak: az ásványvizes palackokat esőkabátba csavarják, hogy valameddig hidegen maradjanak.

Egy harmadik postás a belső kommunikáció hiányosságait emelte ki. Elmondása szerint hétfő reggel még senki sem tájékoztatta őket arról, hogy 11 óráig vissza kell érniük, erről csak munka közben kaptak telefonos értesítést. 

Azt is kifogásolta, hogy sok postahelyen ugyan az ügyféltér klimatizált, a dolgozók által használt helyiségekben azonban nincs légkondicionáló.

A szakszervezet szerint jogszabályi változás kell

Pfeifer Tamás, a Postások Független Érdekvédelmi Szövetségének elnöke szerint a munkáltató intézkedései elkéstek.

Elmondta, hogy 

a szakszervezet már a hőségriadó kezdetén egyeztetést kezdeményezett a Magyar Postával, ugyanakkor a szigorúbb szabályokat csak a tragédiák után vezették be.

Úgy véli, nem elegendők a belső utasítások, országos, kötelező erejű jogszabályokra lenne szükség a szabadtéren dolgozók védelmében. Szerinte a 11 órás munkaleállítás önmagában nem oldja meg a problémát, mert a kézbesítetlen küldemények és a nyugdíjkifizetések könnyen feltorlódhatnak.

A szakszervezet megerősítette, hogy a postai dolgozók rendelkeznek csoportos élet- és balesetbiztosítással, ugyanakkor hangsúlyozta: az emberi élet nem váltható ki biztosítási összegekkel. 

Ha a vizsgálatok megállapítják, hogy a hőség közvetlenül hozzájárult a halálesetekhez, a Magyar Postát kártérítési felelősség is terhelheti. Az érdekvédők jelenleg is kapcsolatba kívánnak lépni az elhunyt kézbesítők családjaival, hogy jogi segítséget nyújtsanak számukra.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.