Amikor az amerikai postás már nem csenget
A Washington Postot azt írja, tavaly szeptemberben véget ért üzleti évben a USPS állami vállalat 15,9 milliárd dollár összegű veszteséget halmozott fel. A szombatonkénti kézbesítés megszűntetésével viszont évente kétmilliárd dollárt takarít majd meg, főként a túlóráztatás megszűntetésével.
Donahoe egyébként abból indul ki, hogy az amerikai közönség megértést tanúsít majd a takarékossági intézkedés iránt. "Egyesek bizonyára emlékeznek még arra az időkre, amikor naponta kétszer volt kézbesítés. Ezt 1950-ben megszűntettük." Az emberek elfogadták az akkori és a további változásokat. "Nem akarjuk az adófizetők pénzét igénybe venni" - fogalmazott. Az N24 arra is emlékeztet, hogy az amerikai állami posta az utóbbi években már több tízezer munkahelyet szűntetett meg.


