BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Az Együtt-PM stadionstopot vezetne be jövőre

Stadionstop címmel törvénymódosító javaslatot nyújt be hétfőn a parlamentnek Szabó Tímea független országgyűlési képviselő. Az Együtt 2014-Párbeszéd Magyarországért Szövetség társelnökének indítványa azt célozza, hogy a stadion-beruházásokra jövőre tervezett mintegy 82 milliárd forintot inkább a nélkülöző gyerekekre, a szegénység felszámolására és munkahelyteremtésekre fordítsák.

Az ellenzéki politikus szombaton Budapesten tartott sajtótájékoztatóján emlékeztetett arra, hogy a jövő évi költségvetési javaslatban 84 milliárd forintot különítettek el stadionépítésekre. Szabó Tímea szerint, amikor az országban négymillióan élnek a létminimum alatt és a gyerekek több mint 10 százaléka éhezik, akkor nem szabad megalomán beruházásokra költeni az adófizetők pénzét.

Azt hangoztatta, hogy az Együtt-PM szövetség nem a gyerekek focizását tartja elsődlegesnek, hanem azt, hogy enni tudjanak, a szüleiknek munkája legyen. Hozzátette: azt üzenik Orbán Viktor miniszterelnöknek, "éhesen nem lehet focizni". Érvelése alátámasztására a kormányfőt idézte, aki - közlése szerint - nyáron azt mondta, "semmi sem drága, ha a gyerekekről van szó".

Szabó Tímea javaslata azt is tartalmazza, hogy a már megkezdett felújításokat és építéseket a lehető legalacsonyabb állami költséggel be kell fejezni, továbbá a stadionok tulajdonosait kötelezni kell arra, hogy "magánfinanszírozás bevonásával" fejezzék be a beruházásokat. Közlése szerint a kistelepülések kis focipályáinak felújítását teljes mértékben támogatni tudnák, ám "üresen kongó stadionokra" nem adnának sok száz milliárd forintot.

Tordai Bence, az Együtt-PM pártszövetség elnökségi tagja a sajtótájékoztatón a beruházási forrásokkal kapcsolatban arra hívta fel a figyelmet, hogy a jövő évre tervezett több mint 80 milliárd forinton túl az előző években évente több mint 60 milliárd forint társasági adókedvezményt is sportcélokra fordítottak. Ezzel arra utalt, hogy 2011-től le lehet írni a társasági adóból a sportcélokra nyújtott támogatások összegét. Mindez azt jelenti, hogy jóval több mint 200 milliárd forint megy el három év alatt focira, "ha Orbán Viktor szándékai teljesülnek" - tette hozzá.

 

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.