Egy elvesztegetett évtized után vagyunk, és szinte minden téren leszakadtunk a régióhoz képest, mondta Vértes András, a GKI elnöke a gazdaságkutató konferenciáján. Egy szűk elit gazdagodik, a középosztály gyengül, és a szegénység terjed – hangsúlyozta.
Tartós reformképtelenség van Magyarországon, a „heterodoxia” pedig sikertelen volt – vélte. A hatalmi populizmus, a jogbiztonság hiánya, az államosítás, a piacátrendezés és a nacionalista elfordulás Európától azt eredményezte, hogy Magyarország leszakadt. A tőke és a munkaerő nem befelé, hanem kifele áramlik a magyar gazdaságból – hívta fel a figyelmet.
Politikai, társadalmi párbeszédre van szükség a választások után. Szükség van egy kerekasztalra valamennyi demokratikus erővel, ám ez nem látszik reális megoldásnak. El kell fogadni, hogy van egy elvesztegetett évtizedünk – jegyzete meg.
Ha a társadalmi, politikai párbeszéd (kerekasztal) nem valósul meg, akkor újabb elvesztegetett évtized vár Magyarországra – prognosztizálta. A bizalmat elveszteni könnyű volt, ami 10 év alatt következett be.
A fő feladat a bizalom helyreállítása, a bizalom visszaszerzése. Ehhez vissza kell térni az európai értékekhez és a magyar érdekek valódi védelméhez – mondta Vértes. Helyénvaló lenne érvényesíteni érdeleinket a bankunió kérdésében is.
A társadalmi egyeztetési folyamat is hiányzik – utalt a paksi szerződésre, amiről a kormány senkivel nem egyeztetett.
A fokozatos gazdaságpolitikai fordulat főbb elemei a több üzleti beruházás, a nagyobb foglalkoztatás. Az oktatás fejlesztése és a szociális védőháló erősítése is fontos lenne Vértes szerint.
Az új üzleti beruházásokhoz kedvezmények kellenek – a kormány és az ellenzék között egyetértés kell, hogy legyen erről a választások után, bárki is kormányoz majd. Békét kell kötni a bankrendszerrel – vetette fel. Az ágazati válságadók 900 milliárd forintot (a GDP 3 százaléka) tesznek ki, amit csökkenteni kell – hívta fel a figyelmet.
Többkulcsos adórendszert kellene bevezetni, vagyis egy „ésszerűen progresszív” rendszert javasok a GKI. A munkanélküliségi ellátást 3 hónapról 5-re kell növelni.
Minél előbbi eurócsatlakozást (ERM II.-be való belépést) javasol a GKI. Kell találni egy közös célt, ami mozgósítja az országot – mondta Vértes. Ezek a lépések 2 százalék fölé vihetik a növekedést 2014-18-as időszakban. Ám egyelőre 1,5-2 százalékos növekedéssel érdemes számolni az időszakra.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.