BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Innovációs stand a RENEXPO-n

Idén immár másodszor hirdette meg pályázatát a Nemzeti Innovációs Hivatal, amelyek közül egy szakmai zsűri értékelése alapján hét hazai kisvállalkozás és feltaláló közös standon mutatkozhatott be a RENEXPO-n.

Tavaly indította útjára a Nemzeti Innovációs Hivatal (NIH) kezdeményezését, amelynek értelmében bemutatkozási lehetőséget biztosítottak az ígéretes kisvállalkozásoknak a RENEXPO-n. „A nagy érdeklődésre jellemző, hogy idén kétszer annyi innovatív vállalkozás és feltaláló jelentkezett fejlesztéseivel és találmányaival a felhívásra, mint 2013-ban. Szám szerint negyvenöt” – mondta Spaller Endre, a NIH elnöke. Szerinte akár többen is bemutatkozhattak volna a hivatal kiállítási standján, mert annyi értékes pályázat érkezett a kiírásra.

Tehát nehéz volt az energetikai szakemberekből álló zsűri dolga. Összesen 45 értékelhető és színvonalas pályázat közül kellett kiválasztani a legjobbakat. Az értékelésnél fontos szempont volt az innovatív erő, az újdonság mellett a megvalósíthatóság, a projekt előrehaladottsága, eddig elért eredményei is. A RENEXPO-n azok a projektek kaptak bemutatkozási lehetőséget, amelyek új készterméknek, szolgáltatásnak minősülnek, vagy nagyon közel állnak ehhez.

Ezek közé tartozott az Eurotech Hungary Kft. mobil telepítésű mini biogáz fermentora, a BT&SONS Kft. aktív hőszigetelésű épületszerkezete, a Nawaro Biotech Kft. fotobioreaktora, a Kontakt-Elektro Kft. tüzelőanyag-cellás szünetmentes tápegysége, a Rubin Informatikai Zrt. intelligens épületenergetikai és -felügyeleti rendszerei, Zele Sándor feltaláló gázkonvektorok hatásfokát növelő megoldása és a Duplo-Duplex Kft. ajtókhoz, ablakokhoz kifejlesztett komplett hő- és hangszigetelési rendszerei. Kérdésünkre, hogy melyiket tartja a legígéretesebb projektnek, Spaller Endre diplomatikusan válaszolt: „Közös érdek a környezetbarát energia használata, a kormány támogatja az ezt szolgáló erőfeszítéseket. Véleményem szerint mindegyik projekt megfelelt ennek a kritériumnak.”

Az energetika élen jár az innovációban, nemcsak Magyarországon, hanem a világ minden országában. A NIH elnöke a kiállítás többi látnivalója közül kiemelte az elektromos autókat. Egy beülés erejéig ki is próbálta a Nissan egyik tisztán elektromos meghajtású autóját. Megítélése szerint Magyarországon egyelőre még nehéz megoldani, hogy elterjedjenek az elektromos autók, pedig használatukkal csökkenthető lenne a környezeti terhelés. Spaller Endre ösztönözné az ilyen járművek hazai gyártását, és nem zárta ki annak lehetőséget, hogy az ilyen autót vásárlók idővel támogatást kapjanak az államtól.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.