A Magyar Innovációs Szövetség 22. alkalommal meghirdetett felhívására összesen 26 pályázat érkezett be, amelyek közül 4 nem felelt meg a kiírás feltételeinek. Mint Szabó Gábor, a szövetség elnöke elmondta, a bírálók végül 19 pályamunkát minősítettek 2013-ban megvalósult, eredményes és sikeres innovációnak. A hét nyertes közül a siófoki KVV Kőolajvezetéképítő Zrt. kapta a Magyar Innovációs Nagydíjat, amit Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter és Kövér László, az Országgyűlés elnöke adott át Simon Miklósnak, a cég vezérigazgatójának.
Ne csak ipari, termelési központ, de innovációs központ is legyen Magyarország. Ezt hangsúlyozta az ünnepségen Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter, zsűri elnöke. Emlékeztetett arra, hogy az idén indult új európai uniós költségvetési időszakban a nemzeti EU-keretből a korábbi 16 százaléknál lényegesen többet, 60 százalékot irányoztak elő gazdaságfejlesztésre, s ebből bőven jut forrás kutatás-fejlesztésre és innovációra. A miniszter érdemi szakmai segítséget ígért a pályázóknak, s bejelentette, hogy az innováció menedzsment megerősítése lesz a jövőben a Nemzeti Innovációs Hivatal egyik legfőbb feladata.
Természetesen, nagy volt az öröm a díjazottak körében. Simon Miklós, a nagydíjas KVV vezetője elmondta, hogy az elmúlt időszakban két cél lebegett a szemük előtt: itthon és a térségben piacvezetők legyenek a csővezeték-építésben. Ezt sikerült elérniük, erőfeszítéseik eredményességének visszaigazolása az innovációs nagydíj is. Elégedetten nyilatkozott Hodász István, az Egis Gyógyszergyár vezérigazgatója, hiszen ezúttal már a nyolcadik innovációs díjat vehették át. Szerinte nem véletlenül, hogy a cégnél regionális szinten is kiemelkedő összeget, évi több mint 12 milliárd forintot fordítanak kutatásra és fejlesztésre. A siker kulcsa a folyamatos megújulás. Erre hívta fel a jelenlevők figyelmét Szombathelyi Péter, a tavalyi nagydíjas NNG operatív igazgatója, amikor szimbolikusan átadta a stafétabotot az idei győztesnek.
- KVV Kőolajvezetéképítő Zrt. csőtávvezeték-hegesztés
Ipari Innovációs Díj
- MEDISO Orvosi Berendezés Fejlesztő és Szerviz Kft. nanoScan PET/MRI integrált in vivo képalkotó rendszer
Agrár Innovációs Díj
- TeGaVill Kft. növénytermesztés melléktermékeit felhasználó agroenergetikai technológiák és géprendszerek
Környezeti Innovációs Díj
- EPCOS Elektronikai Alkatrész Kft. új generációs alumínium elektrolit kondenzátor és EPCOS teljesítmény induktivitások
SZTNH Innovációs Díja
- Egis Gyógyszergyár Nyrt. hipertónia kezelésére kifejlesztett Egiramlon készítmények gyártása
MKIK Innovációs Díja
- Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt., I-Cell Mobilsoft Zrt., ARH Hungary Zrt. HU-GO elektronikus útdíjszedési rendszer
Startup Innovációs Díj
- Tresorit Kft. fájlmegosztási és szinkronizálási szoftver

- Tresorit Kft. fájlmegosztási és szinkronizálási szoftver-->
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.