Az elmúlt időszakban a kiskereskedelmi forgalom dinamikus növekedését láthattuk, amiből több elemző a fogyasztás erős emelkedésére következtethetett. A kiskereskedelem az utóbbi hónapokban 4-6 százalékos növekedést mutatott volumenében, ennél azonban sokkal kisebb lehet a vásárlási többlet.
A nemzeti dohányboltok megnyitása után már a teljes dohányforgalmat látja a KSH. Most már teljeskörű adatot kapnak a Nemzeti Dohánykereskedelmi Nonprofit Zrt.-től a legális piacról, ami 30-40 milliárd forintos növekedést okozott a termékkörben. Vagyis a piac ekkora része fehéredett ki.
Most egyre több eleme láthatóvá válik a szürkegazdaságnak, ami alapján dinamikus volumennövekedés rajzolódik ki: a dohányboltok mellett az online kasszák is segítenek. A kiskereskedelem sokkal szélesebb köre látható tehát, ám elismerik, hogy a dohányboltok tavaly nyári indulása után egy évnek el kell telnie ahhoz, hogy összehasonlítható legyen az adat. Vagyis az adatforrás bővülése következtében a kiskereskedelmi forgalom értékelése csak a korábbinál szűkebb keretek közt végezhető el.
Az online pénztárgépek bevezetése még bonyolultabbá teszi a helyzetet. Egyes vállalatoknál, ahol bekötötték a pénztárgépeket már látszik a fehéredési hatás, ott a statisztika a forgalom bővülését mutatja. Azt nem láthatja a KSH, hogy a növekedésnek esetleg csak kis részét magyarázza a forgalom emelkedése, lehet, hogy csupán a cégek több tételt beütnek a NAV-hoz bekötött online kasszákba.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.