Hegedűs közölte, hogy a tankönyvellátásról szóló törvény a fenntartó egyetértéséhez köti a rendelés jóváhagyását (legyen szó állami vagy nem állami intézményről), így téves és megtévesztő minden olyan híresztelés, amely szerint ez nem szükséges. Ezt a köznevelési államtitkárság levélben is jelezte (az ajánlott, az eddigihez képest szűkített listával együtt) az intézményeknek. A miniszteri biztos kiemelte: a tankönyvek iskolákba juttatása is állami feladat, kizárólag a Kello-n keresztül történhet meg. „Az államtitkárság levele alapján indított bármilyen jogorvoslat értelmetlen” – hangoztatta Hegedűs. A biztos kiemelte, hogy a javaslati lista kizárólag a tankerületek részére megküldött tájékoztatóval együtt értelmezhető az állami iskolák esetében is. A tankönyvjegyzéken több ezer olyan könyv van, amelyre nincs hatással a javaslat – emelte ki. Hozzá kell azonban tenni, hogy ezek többnyire szakképzésben, speciális kerettantervben (például két tanítási nyelvű iskolákban használt) vagy nem kötelező tantárgyak oktatásához használt tankönyvek.
Az állam idén is gyerekenként 12 ezer forintot ad az általános iskoláknak a tankönyvek megrendelésére, de többen jelezték, hogy ebbe a keretbe nem tudnak majd beleférni. Hegedűs lapunknak elismerte, hogy több „kedvező változás” ellenére sem férnek bele az említett keretbe, például a nyelvkönyvek magas árai miatt. Az idei év problémáit az évfolyamok közötti normatíva felhasználás differenciálásával kezelik. A biztos szerint az elmúlt évek tapasztalata alapján a normatívából több évfolyam nem tud, vagy tudhat teljes csomagot rendelni. Az összeget a költségvetési törvény írja elő, így azon nem tudnak változtatni, az árak pedig „rendületlenül emelkedtek” az elmúlt években.
A tankönyvellátás hatékonyságának növelésére többek között azt az intézkedést hozták, hogy a javasolt listán szereplő, állami tulajdonú társaságok könyveinek árát 10–20, míg a kísérleti tankönyvekét 60–70 százalékkal csökkentették. A tartalma szerint tartósnak minősülő tankönyvet pedig az állami kiadó minden esetben tartós kivitelben készíti el.
Hegedűs szerint ezek a lépések javítják az iskolák beszerzési lehetőségét, így átlagban 20 százalékkal értékelték fel a normatívakeretet ebben idén. A fizetős gyerekek esetében pedig már most is kevesebbe kerül ugyanaz a könyv. Hegedűs hangsúlyozta, a program eredményeként ezen családok zsebében 4 milliárd forint marad. Szerinte, ha nem az állam által javasolt listáról választanak tankönyvet, akkor az azért drágább, mert a nem állami kiadók nem csökkentettek árat, pedig lehetőségük volt rá. A biztos ígérete szerint az állami tankönyvprogram a következő években még tovább csökkenti a szülők költségeit.
Kísérleti tankönyvek 400 forintért
Az ajánlott listában szereplő kísérleti tankönyvek közül még egyik sincs készen. Ezzel kapcsolatban Hegedűs István közölte: a munka első fázisában az új nemzeti alaptantervvel érintett 1. és 2., az 5. és 6., a 9. és 10. évfolyamos tanulók részére készülnek könyvek magyar nyelv és irodalom, matematika, történelem, környezetismeret és természetismeret tantárgyakhoz. „A könyvek ára az előállítás önköltségével egyező, ami 350–400, a munkafüzeteknél 200–250 forint lesz” – mondta a miniszteri biztos. Szerinte a szülők így 60-70 százalékot takarítanak meg más könyvek árához képest. A pedagógusok ingyenes példányt kapnak, a szerzők és szerkesztők találkozókon mutatják be az új tankönyveket.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.