Világpiacra tart a magyar fejlesztő cég
„Nagy elismerés, hogy a pénzügyi technológiai startupokat és innovátorokat támogató SWIFT Innotribe verseny zsűrije 47 országból 280 jelentkező közül beválasztotta cégünket a világ 15 és Európa 5 leginnovatívabb fiatal vállalkozása közé” – nyilatkozta lapunknak Kovach Anton, a ShiwaForce.com Zrt. vezérigazgatója. A magyar vállalkozás saját fejlődésében fordulópontnak és hajtóerőnek értékeli a londoni döntést.
A ShiwaForce startup divíziója, a Karma Platform immár második éve halad előre hódító útján. Az itt dolgozó szakemberek vállalati Excel táblázatokból varázsolnak könnyen kezelhető, bármikor továbbfejleszthető, a piaci igények szerint gyorsan átalakítható ügyviteli rendszereket. Az innováció első nemzetközi elismerése volt, hogy tavaly egyetlen külföldi résztvevőként bemutathatták a Bloomberg Tradebook GROW londoni befektetői fórumán, és megalkotói részt vehettek annak szakmai programján. Lapunk értesülése szerint hamarosan újabb fontos állomáshoz érkezik a cég: 1 millió eurós befektetéssel felhő alapú szolgáltatássá fejlesztik a projektet és így megszerezhetik azt a felhasználói tábort, amire a globális piaci szerepvállaláshoz szükség van.
„Rendkívül büszke vagyok a csapatunkra, hiszen immár nemcsak a hazai, hanem a nemzetközi szakértők is elismerik munkánkat és innovációnkat, a Karma Platformot” – hangsúlyozta Kovach Anton. Jelenleg több mint ötvenen dolgoznak a cégnél. A ShiwaForce négy éve lapos szervezetben működik, ami azt jelenti, hogy nincs középvezetői réteg, hagyományos vállalati hierarchia náluk. A cégvezető szerint ennek az alkalmazkodást segítő agilis struktúrának köszönhetik a Karma Platformot, azt, hogy nettó árbevételük 2013-ban elérte a 440 millió forintot és az idei év első öt hónapját is lényegesen jobban zárták a vártnál. „Most állunk rá egy exponenciális növekedési pályára” – tette hozzá a vezérigazgató. A Karma Platform azért is fordulópontot jelentett számukra, mert annak bizonyítéka lett, hogy mennyi új alkotó energia tud felszabadulni egy cégnél korszerű és rugalmas vezetéssel és alkalmazkodással. Ez a pezsgés a hagyományos tartalomszolgáltató üzletágakra is átterjedt, amelyeknél évek óta olyan nagy cégek a partnereik, mint az OTP Bank vagy a Magyar Telekom. Azt tapasztalják, hogy a különböző elismerések hatására itthon is egyre több megrendelést kapnak.
A legnagyobb kihívás persze az, hogy globális vállalattá váljanak. Most ezen dolgoznak teljes erővel, a Karma segítségével. Az első platformos ügyfelük svájci volt. Ezt követték az angolok, főleg az energiaszektorból, s hamarosan Dániában is lesznek felhasználóik. Közben pedig folyamatosan érkeznek megkeresések a világ minden tájáról. Ma az üzleti világban mind többen felismerik, hogy az alkalmazkodáson és annak sebességén múlik minden.


