Nagy projektekbe fog Kína
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a VilággazdaságA kínai vezetés felgyorsítja azt a 7 ezer milliárd jüan (1,1 ezer milliárd dollár) értékű programot, amelynek keretében 300 infrastrukturális beruházással adnak lökést a lassuló gazdaságnak – értesült meg nem nevezett forrásból a Bloomberg. A Li Ko-csiang kormánya által már jóváhagyott projekteket felügyelő országos fejlesztési és reformbizottság (NDRC) nem kommentálta az információt.
A beruházások beindítása azt mutatja, hogy a kínai vezetés szerint még nem ad elég lendületet a belső fogyasztás, holott az új irányvonal korábban már azt tette volna a gazdaság motorjává. A most jóváhagyott projektek egyelőre hét ágazatra terjednek ki, beleértve többek között az olaj- és gázvezetékek építését, az egészségügyet, a közlekedést, a bányászatot és a környezetbarát energiatermelést. (A vasúti beruházások értéke idén meghaladhatja az 1,1 ezer milliárd jüant, miután a 2011-2015-ös ötéves terv eddig eltelt időszakában elmaradtak a tervezettől.) A finanszírozásba a központi és a helyi kormányzatok, valamint az állami vállalatok, illetve hitelintézetek mellett a magánszektort is be akarják vonni – közölte a névtelen forrás. Nem 2008-at írunk – emlékeztetett a pénzügyi válság idején bevetett 4 ezer milliárd jüanos ösztönző csomagra egy pekingi közgazdászprofesszor –, akkor csak a minél gyorsabb bővülés volt a cél, most viszont fontos a minőség, a hatékonyság és a fenntarthatóság is.
A kínai GDP-növekedés tavaly becslések szerint 7,4 százalék lett (ez 24 éve a leggyengébb tempó), az idei első negyedévben pedig akár 7 százalék alá is kerülhet az év/éves adat – állítják elemzők. Idén az első 11 hónapban 45,1 ezer milliárd jüanra rúgott Kínában a bruttó állóeszköz-felhalmozás értéke, ezen belül az infrastruktúrára 9,8 ezer milliárd jutott a kínai statisztikai hivatal adatai szerint. A piacok jól fogadták, hogy az infrastruktúra fejlesztése továbbra is a növekedés egyik fő forrása marad – a hír nyomán a jüan 0,11 százalékkal 6,2130-ig erősödött a dollárral szemben az előző napi 0,26 százalékos gyengülés után.
Ez év elejétől más reformintézkedéseket is életbe léptetett az NDRC: a reformbizottság 24-féle szolgáltatás, illetve nyersanyag árát szabadította fel, köztük a dohányét is, amivel már az összes mezőgazdasági termék árát kivonta a hatósági ellenőrzés alól. Peking 1978-ban kezdte el liberalizálni az agrártermékek piacát – emlékeztetett az állami Xinhua hírügynökség – , amelyet 2015. január 1-től már csak az állami készletezéssel, egyes minimális árak megszabásával, illetve bizonyos termékek támogatásával befolyásol.
A szolgáltatások szegmensében megszűnik az állami árkontroll a vasúti teherfuvarozásban, csomagszállításban, valamint a magánkézben levő személyszállításban. Ugyancsak a piacra bízzák az árak alakulását a belföldi légi teherforgalomban – egyes légitársaságoknál a személyforgalomban is – , a kikötői szolgáltatásoknál, beleértve a konténerek rakodását is. Hasonló liberalizáció várható a jövőben az energiaszektorban is – idézte a cnr.cn portál Csu Kun-lint, az NDRC árügyi bizottságának vezetőjét – , de ez nem lesz könnyű feladat.
Húznak a szolgáltatások
Harmadik hónapja emelkedett decemberben a kínai szolgáltatószektor beszerzési menedzserindexe: a HSBC/Markit által, a kisebb, jellemzően magánvállalatok felmérésével összeállított mutató 53,4 pont lett a novemberi 53 után. Az új tevékenységek részindexe valamelyest alacsonyabb lett – a két és fél éves csúcsot jelentő novemberi 54,2 pont után 53,9 pont – , de így is jócskán a növekedést jelző, 50 pont fölötti tartományban van. Az egy évre előretekintő várakozások részindexe azonban 2014 augusztusa óta a legalacsonyabb szintre süllyedt, mert sok megkérdezett szerint az élesedő versenyben nem tudnak árat emelni.


