BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Mi a baj a Flippermúzeummal? Megszólalt a NAV

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
A budapesti Flippermúzeum működését a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Szerencsejáték-felügyelete 2014 áprilisában és májusában ellenőrizte, és mint kiderült, a berendezések nem felelnek meg a játékautomatákra vonatkozó előírásoknak - közölte a NAV.

A múzeum facebook-oldalán tegnap jelent meg, hogy június közepén bizonytalan időre bezár a Flippermúzeum. Pálfi Balázs alapító-tulajdonos azt írta: "a Flippermúzeum megnyitása után már másnap megjelent a NAV Szerencsejáték Felügyelet fedett ellenőrzést végezve, és mint később a jegyzőkönyvekből megtudtuk, arra tettek javaslatot, hogy az összes gépet el kell szállítani a helyszínről, mert szerintük a szerencsejáték-törvényt olyan mértékben sérti az intézmény, hogy csak ez lehet a megoldás".

A NAV Szerencsejáték-felügyelete az MTI-vel közölte: nem zárta le és nem szállította el a Flippermúzeum játékautomatáit. A közigazgatási eljárásra a kötelező nyilvántartásba vételre vonatkozó jogszabály megsértése miatt került sor, a NAV ennek nyomán 2014. július 2-án hozott határozata a jelenlegi bírósági eljárás tárgya. (A Flippermúzeum a facebook-bejegyzés szerint bírósághoz fordult, az ügyben június 17-én lesz a tárgyalás).  Azóta a NAV nem végzett újabb intézkedést - olvasható a NAV közleményében.

Az adóhivatal kifejti: a múzeum 500 forintos belépőjegye a kiállított tárgyak megtekintésére szólt, a játékautomaták használatáért további 2000 - 15 percenként 250 - forintot kellett fizetni. Ha valaki nem használta ki a 2 órás játékidőt, a fel nem használt, időarányos összeg visszajárt. Ez a díjképzés nem egyezik meg az interaktív múzeumokéval, miszerint a látogató a belépőjeggyel egyúttal megfizeti a múzeumban elhelyezett tárgyak használatát, azaz a különböző szolgáltatásokat (belépés, játék) nem külön-külön kell megfizetni - hívja fel a figyelmet a NAV.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.