Másfél évtizedes távollét után Argentína visszatér a nemzetközi kötvénypiacra: ma kezdődik az az ötnapos roadshow, amellyel egy legalább 12 milliárd dolláros kibocsátást készítenek elő. A tárgyalócsoportok az USA-ban és az Egyesült Királyságban találkoznak majd a befektetőkkel, a Deutsche Bank, a JP Morgan, a Santander és az HSBC szervezésében.
A befolyó összegből azokat a kötvénytulajdonosokat akarják kifizetni, akik nem fogadták el az adósságátrendezést 2001 óta, amikor Argentína fizetésképtelenséget jelentett 100 milliárd dollárnyi tartozásra. Az ország nem fért hozzá piaci finanszírozáshoz, korábbi elnöke, Cristina Fernandez de Kirchner pedig politikai eszközként is használta a kötvényesek követeléseinek elvetését. Hosszú, bíróságokon is vívott csaták után a tavaly megválasztott új államfő, Mauricio Macri vitte dűlőre az ügyet, aki első számú céljának tartotta a megállapodást, és sikerült is elérnie idén márciusra. A legnagyobb hitelezőknek április 14-éig kell kifizetnie 4,65 milliárd dollárt (ez meghosszabbítható), de ahhoz, hogy összes tartozását rendezze – és még a költségvetési hiány fedezésére is maradjon –, Argentínának jóval több pénz kell.
Egy 12 milliárd dolláros kötvénykibocsátás rekordot jelentene a feltörekvők körében. A feltételekről egyelőre nem tudni részleteket, a Reuters szerint New York-i kereskedői körökben tízéves kötvényről beszélnek 7,5 százalék körüli hozammal, bár a jelenlegi piaci hangulatban valószínűbb a 8,5 százalék. (Összehasonlításként: a tízéves brazil kötvény manapság 6,1 százalék körüli hozammal forog.)
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.