Magyar gazdaság

Húszmilliárd forintos hitelt kap Grúzia Magyarországtól

Az Eximbank 68 millió dolláros hitelkeretet biztosít Grúzia számára magyar beruházások megvalósításához.

A magyar Eximbank 68 millió dolláros - mintegy 20 milliárd forintos - hitelkeretet biztosít Grúzia számára a magyar beruházások megvalósításához - jelentette be Budai Gyula. A miniszteri biztos arról is beszélt: a magyar mezőgazdaság kitörési pont lehet a kétoldalú gazdasági és kereskedelmi kapcsolatok fejlesztésében. Ezt mutatja az a két terület is, amelyekről szó volt a grúz mezőgazdasági miniszterrel folytatott tárgyalásokon.

Már konkrét projektek is szóba kerültek. Így például 3-4 olyan hűtőház felépítése, amelyekben a helyben termelt grúz zöldség és gyümölcs fagyasztása történne meg, és így eljuttathatók lennének távolabbi piacokra is. Emellett olyan állattartótelepek létesítéséről is szó volt, ahol az ott megtermelt tejből helyi termékeket lehetne előállítani. Továbbá tenyésztelepek létrehozásáról is tárgyaltak.

A Mikheil Janelidze külügyminiszterrel folytatott tárgyaláson téma volt a beruházásvédelmi egyezmény előkészítéséről folyó megbeszélések felgyorsítása, valamint a többi tárgyaláshoz hasonlóan az orosz embargó ügye, amely 2012-ig Grúziát is sújtotta - közölte Budai. Grúzia már szállíthat mezőgazdasági termékeket Oroszországba, és szabadkereskedelmi megállapodást kötött például Kínával is. Mindez pedig a miniszteri biztos szerint a magyar cégek számára új kedvező lehetőségeket nyit meg Grúziában, a magyar cégek ugyanis vegyes vállalati formában kiléphetnek az említett piacokra.

 


 

Grúzia
Kapcsolódó cikkek