BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Élesedő előlegvita Brüsszellel

Se 100, se 50 százalék támogatáselőleg fizetésére nem hajlik az Európai Bizottság. Sőt a vita újabb fordulójában már a 30 százalékot is sokallja

Újabb magyar könnyítést lőne ki az Európai Bizottság az uniós támogatások kifizetésének magyarországi rendszeréből, ezzel a kormány 2014–2020-as finanszírozási ciklusra feltalált legfőbb újításainak utolsó eleme is elesne. A Világgazdaság értesülése szerint a bizottság a levelében azt közölte, hogy előlegként még 30 százalék kifizetését sem tartja elfogadhatónak, ha nincs mögötte visszafizetési garancia. A Miniszterelnökség azt válaszolta, hogy keresik azt a technikai megoldást, amely megfelel a bizottság elvárásainak is. Hangsúlyozta, hogy a szállítóknak fizetendő előlegről van szó, és megítélése szerint a biztosítékrendszer megfelelően működik.

A magyar kormány a gazdaság felpörgetésének érdekében hozott unortodox intézkedéseket a 2014–2020 között rendelkezésre álló, közel 8000 milliárd forintos keret minél gyorsabb felhasználásának-lehívásának érdekében. Mint korábban megírtuk, rendeletben rögzítette, hogy az uniós támogatású projektek nyertesei előlegként azonnal igényelhetik a támogatási összeg 50 százalékát. (Később ezt azzal fejelték meg, hogy bizonyos esetekben akár 100 százalék is igényelhető.) A másik lazítás az volt, hogy a pályázat nyertesének nem kell garanciát bemutatnia arról, hogy bukás esetén képes visszafizetni az előleg összegét. Az új feltételeket a lapunk által megkérdezett vállalkozások nagy könnyebbségnek értékelik, hiszen a hónapokig húzódó utófinanszírozás helyett akár már az első kapavágás előtt hozzájuthatnak a támogatáshoz, és nem kell vesződniük a bankgarancia előteremtésével sem.

Brüsszelben pedig ugyanezeket tartják aggályosnak. Az előleg összegének emelését első pillanattól ellenezte a bizottság, nem látta indokoltnak a szokásos, legfeljebb 30 százaléknál magasabb kifizetést – különösen nem a nagy infrastruktúra-beruházások esetében, amikor egy-két év is beletelik, mire az előkészítés után az érdemi költséggel járó munkák elkezdődnek. Az újdonság az, hogy fedezet, azaz bankgarancia nélkül már a 30 százalékot sem tartja elfogadhatónak. Az uniós fenntartások ellenére a magyar intézményrendszer a könnyítéseket alkalmazza, még a folyamatban lévő projektek esetében is. Például a Duna Aszfalt–Hódút páros által elnyert M35-ös autópálya Debrecen melletti 481-es főút és Berettyóújfalu közötti 20 kilométeres szakaszára szóló szerződést már módosították is, 23,5 milliárdra emelve az igényelhető támogatást. Az uniós forrásokat menedzselő Miniszterelnökség a Világgazdasággal korábban azt közölte, hogy az uniós aggályok ellenére nem állnak el a tervtől, költségvetési forrásból megfinanszírozzák az előleget. A hivatalos összesítésből annyi látszott tegnap délben, hogy 1755 szerződést kötöttek meg uniós finanszírozású projektekre, összesen mintegy 2400 milliárd forint értékben, a támogatáskifizetés pedig 528 milliárdnál tartott. A Miniszterelnökség válasza szerint 384,4 milliárd forint előleget fizettek ki eddig. Brüsszel 321 milliárd forintot utal át előlegként, számlák ellenében pedig 45,8 milliárdot utaltak át.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.