Tudott még lazítani a monetáris tanács
Nem változtatott az irányadónak mondott, de ezen funkcióját egyre kevésbé betöltő 0,9 százalékos kamatszinten a Magyar Nemzeti Bank (MNB) monetáris tanácsa. Ehelyett tovább csökkentették a három hónapos betétben elhelyezhető összeget, de nagyobb mértékben, mint ahogy az elemzők várták. Ennek hatására a forint esett az euróval szemben. A jegyzés a 309-es szint közeléből átmenetileg 310 fölé került.
A fél év végére a mostani 750 milliárd forint helyett már csak 500 milliárdot helyezhetnek el a pénzintézetek ebben az eszközben, miközben a szakértők 600 milliárdra számítottak. Ez azt jelenti, hogy az MNB a vártnál gyorsabban szorítja ki a bankokat az eszközből, hiszen korábban 150 milliárdos ütemben csökkentett a jegybank. A lépéssorozat célja, hogy segítsen alacsonyan tartani az állampapírhozamokat és a bankközi kamatokat, amelyek már így is mélyen az alapkamat alatt húzódnak. A számos hitel árazásának alapjául szolgáló három hónapos Budapesti Bankközi Forint Hitelkamatláb (Bubor) mostanra 0,2 százalékra süllyedt.
A lépést azzal indokolta a monetáris tanács, hogy a bankrendszeri likviditás elsősorban a lakossági devizahitelek forintosításához kötődő devizaswapok lejáratainak, valamint a lejáró állami devizakötvények forintból történő megújításának köszönhetően a második negyedévben a korábbiaknál nagyobb mértékben csökken majd. Ezzel párhuzamosan a jelenlegi futamidők mellett 6 és 12 hónapos lejáratú eszközökkel bővítik a forintlikviditást nyújtó swapeszközök körét.
Ha az infláció tartósan elmarad az inflációs céltól, akkor a tanács kész a monetáris kondíciók további lazítására. A friss inflációs előrejelzésük szerint idén 2,6 százalék lesz a pénzromlás, ami alatta marad az MNB céljának, 2018-ban és 2019-ben pedig épp 3 százalékos szint várható. Ürmössy Gergely, az Erste Bank vezető közgazdásza szerint az MNB a korábbiaknál is lazább monetáris feltételek teremtésére utalt. A piacra szemmel látható hatást gyakorolt az MNB, hiszen a határidőskamat-megállapodások elindultak lefelé a bejelentést követően. Az Erste várakozása szerint a 3 hónapos Bubor csökkenni fog, és folytatja a 0 százalékhoz való konvergálást, míg az alapkamat változatlan marad. „Úgy véljük, hogy év végére akár meg is szűnhet a 3 hónapos betét, amelyre jelenleg az irányadó kamatot fizetik” – emelte ki Ürmössy.
Revíziót vár az MNB
Tavaly 2,2 százalékkal nőtt a magyar gazdaság az MNB friss inflációs jelentése szerint. A KSH ugyan ennél alacsonyabb, 2 százalékos GDP-adatot közölt korábban, az MNB azonban arra számít, hogy a statisztikai hivatal revíziókat fog végrehajtani. Tavaly decemberben azzal lepte meg az MNB a piacot, hogy 2,8 százalékos GDP-növekedést prognosztizált 2016-ra, miközben az optimista várakozások is csak 2,1-2,2 százalékkal számoltak. Az MNB friss prognózisa szerint idén 3,6 százalékkal nő a gazdaság, jövőre 3,7 százalékig gyorsul a növekedés, majd 2019-re ismét lassabb ütemet, 3,2 százalékos bővülést vetít előre.


