Magyar gazdaság

Megszűri a gyanús pályázókat a Miniszterelnökség

A Vidékfejlesztési program március 31-ig meghirdetett teljes, 1300 milliárd forintos támogatási keretéből eddig 460 milliárdra vállaltak kötelezettséget és 101 milliárdot fizettek ki – jelentette be Kis Miklós Zsolt, a Miniszterelnökség államtitkára. Erre az évre 300 milliárd forint vidékfejlesztési pénz kifizetését tervezik.

A program jelentős késéssel indult, mivel az agrár-vidékfejlesztésért felelős államtitkárság azt a feladatot kapta, hogy a kormány célkitűzéseinek megfelelően dolgozza át, és eközben komoly vitái voltak az Európai Bizottsággal is – emlékeztetett az államtitkár.

A 2015. augusztus 15-i jóváhagyás után mostanra megjelent az összes, 68 kiírás, de a már beérkezett pályázatok elbírálásával voltak gondok, szerinte elsősorban a jogosultsági ellenőrzések elhúzódása miatt. Ezeket az azóta jogutódlással megszűnt Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH) végezte, most pedig a kormányhivatalok megyei kirendeltségei. Az államtitkár szerint az MVH sorsának alakulásában ezek a késlekedések jelentős szerepet játszottak.

A Miniszterelnökség a pályázati eljárás felgyorsítása érdekében prioritási listát állított fel az MVH feladatait megöröklő Magyar Államkincstár és a megyei kormányhivatalok számára. A listán első helyen az élelmiszeripari beruházási pályázatok szerepelnek, és az első szakaszban beadott pályázatokról jó eséllyel ebben a hónapban megszülethetnek a döntések – mondta. Az élelmiszeripari pályázatra 276 milliárd forintnyi igény érkezett, 126 milliárd az első szakaszban.

[caption id="" align="alignleft" width="690"]Feltűnően sok nemrég bejegyzett cég pályázik. Fotó: MW Feltűnően sok nemrég bejegyzett cég pályázik. Fotó: MW[/caption]Feltűnő, hogy milyen nagy arányban pályáztak kis árbevételű vagy nemrég bejegyzett cégek. Ezért a Miniszterelnökség úgy határozott, hogy ha a beruházás értéke a cég bevételének több mint ötszöröse, kockázatosnak minősíti a pályázatot. Az élelmiszeripari kiírásra jelentkezők között mintegy 80-100 milliárd forintnyi forrásra pályázók ilyenek, de ezek kizárásával is bőven le van fedve a keret – mondta. Az élelmiszeripar után az állattenyésztési, illetve a kertészeti beruházási pályázatok szerepelnek, itt a gyorsítás a feladat az elbírálás során: az államtitkár szerint július végéig szintén megszülethetnek a döntések.

A márciusban meghirdetett pályázatok együttes keretösszege 71,29 milliárd forint. Az államtitkár ezek közül a termelői csoportok és szervezetek létrehozásáról szóló, 11,29 milliárdos, a szaktanácsadási feladatokra adható 13,91 milliárdos, valamint az innovációs operatív csoportok létrehozására és az innovatív projekt megvalósításához szükséges beruházások támogatására elkülönített 24,95 milliárd forintos pályázatokat emelte ki.

Miniszterelnökség vidékfejlesztés eu-támogatás pályázat
Kapcsolódó cikkek