BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Horvát kormányfő: az euró bevezetése a gazdaság fejlesztésének egyik eszköze

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
Az euró bevezetése növeli Horvátország globális, politikai és gazdasági hitelességét, valamint eszközt jelent a gazdaság fejlesztéséhez – jelentette ki Andrej Plenkovic horvát kormányfő hétfőn Zágrábban, az euró bevezetéséről a Horvát Nemzeti Bankkal (HNB) közösen rendezett stratégiai fórumon.

Mint mondta: nem kíván találgatásokba bocsátkozni a dátumot illetően, de 2020-ban Horvátország tölti be az Európai Unió (EU) Tanácsának soros elnökségét, és ebben az évben csatlakozni akar az ERM-II európai átváltási mechanizmusához is, amely az euró bevezetésének előfeltétele.

„Ez egy olyan lehetőség, amelyet ki kell használnunk és jól fel kell rá készülnünk” – hangsúlyozta. Kiemelte, hogy az euró bevezetése után nem kell félni a árfolyamkockázattól, alacsonyabbak lesznek a hitel- és a tranzakciós költségek, ami a kormányfő szerint versenyképesebbé és vonzóbbá teszi az országot a külföldi befektetők számára.

„Nem igaz az, hogy európai árakat vezetünk be, miközben megtartjuk a horvát fizetéseket, ezeket a mítoszokat el fogjuk oszlatni” – húzta alá a kormányfő.

Hozzátette: a konferenciával az a céljuk, hogy egy széles körű nyilvános vitát indítsanak az euró bevezetéséről, amely azt szolgálja, hogy az ország ebben a folyamatban nyitottan és átláthatóan lépjen be és eloszlassa a félelmeket, valamint a kétségeket a témával kapcsolatban.

Boris Vujcic jegybankelnök arról beszélt: bízik benne, hogy nem lesz gond a kritériumok teljesítésével, amelyhez az országnak még számos strukturális reformot kell bevezetnie, majd kifejtette az euró bevezetésének előnyeit és hátrányait.

A legnagyobb előnye, hogy megszűnik az árfolyamkockázat, csökkennek a kamat- és a tranzakciós költségek, valamint ösztönzőleg hat a nemzetközi forgalomra és befektetésekre – emelte ki Vujcic. Hátrányként az önálló monetáris politika elvesztését, az áremelkedés kockázatát, az átváltás költségei és az árfolyam-mechanizmushoz való csatlakozás költségeit említette.

Zdravko Maric pénzügyminiszter a folyamatot ismertette. Szavai szerint az árfolyam-mechanizmushoz való csatlakozástól számítva két évvel később lehet legkorábban bevezetni a közös európai fizetőeszközt.

„A kormánnyal szemben nincsenek ugyan formális kritériumok, de figyelik a gazdasági és a politikai alapokat az országban” – mondta, és hozzáfűzte: a tárgyalások titokban folynak, amikor megegyezés születik, bejelentik az euróövezethez való csatlakozás dátumát.

Zvonimir Savic, a Horvát Gazdasági Kamra (HGK) pénzügyi, üzleti információk és gazdasági elemzések szakosztályának igazgatója úgy vélte: az euró bevezetése sokkal több előnnyel jár Horvátország számára, mint hátránnyal.

Mint mondta: a horvát áruforgalom 60 százaléka az euróövezeti országokkal valósul meg. Az árfolyamkockázat és a tranzakciós költségek megszűnésével pedig szerinte ez az áruforgalom növekedne.

„Az euró bevezetésnek szárnyain nőne a versenyképességünk és ezzel együtt a fizetések is” – mondta, ugyanakkor hozzátette: minden országnak figyelmesen el kell döntenie mikor lép be az euróövezetbe, és erre fel kell készítenie a gazdaságát. „Horvátország számára a csatlakozás szükséges” – nyomatékosította.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.