Magyar gazdaság

Új dimemzióba léptetné a magyar gazdaságot Szijjártó Péter

A magyar gazdaságot új dimenzióba kell átléptetni, melyben már nem a munkahelyek száma, hanem azok technológiai színvonala, az ott előállított hozzáadott érték a meghatározó – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Szegeden.

Az EPAM Systems Kft. új szegedi irodaházának átadásán a miniszter kiemelte:

egy ország sikerének kulcsa, hogy milyen gyorsan sikerül átállni az új digitális ipari korszakra.

Hozzátette: az országok számára pedig létkérdés, hogy meg tudják győzni az új digitális ipari korszak legnagyobb szereplőit, náluk érdemes befektetni, fejleszteni.

Vinkó Bence, az amerikai szoftverfejlesztő EPAM Systems Kft. ügyvezető igazgatója és Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter (b-j) érkezik a cég új szegedi irodaházának avatására 2018. február 1-jén
Forrás: MTI/Rosta Tibor

Az EPAM az elmúlt négy évben szerepelt a Forbes magazin 25 leggyorsabban növekedő IT vállalatot összegyűjtő listáján, globális összevetésben az egyik legjelentősebb szoftverfejlesztő cég – ismertette a politikus.

Az új fejlesztőközpont megnyitása az EPAM és a kormány között 2016 augusztusában megkötött stratégiai megállapodás egyik eredménye – közölte a miniszter.

Azzal, hogy a világpiac meghatározó cégei Magyarországon fektetnek be, segítenek itthon tartani a jól képzett, tehetséges, kreatív fiatalokat. Az EPAM által létrehozott munkahelyek, amellett, hogy a legmagasabb elérhető technológiai színvonalat képviselik, fizetésben is versenyképesek

- hangsúlyozta Szijjártó Péter.

Az EPAM négy kontinens 25 országában van jelen, központja az Egyesült Államokban működik, alkalmazottainak létszáma meghaladja a 22 ezret – mondta a politikus, hozzátéve: az Egyesült Államok – Németország után – Magyarországon a második legnagyobb beruházó, az 1700 amerikai vállalat 100 ezer embernek ad munkát.

Vinkó Bence, a cég ügyvezető igazgatója elmondta, az EPAM tíz éve működik Magyarországon, ma több mint 1500 szoftverfejlesztőt foglalkoztat Szeged mellett Budapesten és Debrecenben.

A szoftverfejlesztő cég 2008-ban 20 alkalmazottal 200 négyzetméteren nyitott irodát Szegeden, ahol az egyetemnek köszönhetően remekül képzett informatikai szakembereket találni – közölte a szakember.

A vállalkozásnak a városban több mint 350 alkalmazottja van, nekik Szeged és a dél-alföldi régió legmodernebb irodaházába öt szinten, 6300 négyzetméteren magas színvonalú munkakörnyezetet biztosítanak az új irodaházban – tudatta az igazgató.

Az EPAM kiemelt célja magyarországi beruházásainak növelése, és az, hogy évről-évre megtöbbszörözze az innen nyújtott szolgáltatások értékét – hangsúlyozta Vinkó Bence.

Szijjártó Péter magyar gazdaság EPAM
Kapcsolódó cikkek