Tízéves átlagban a betakarítás után azonnal, „a fa alól” tartályládában eladott, azaz tárolás, válogatás és csomagolás nélküli első osztályú étkezési alma kilogrammonkénti ára 80 forint körül alakul, de inkább 80–110 forint körül lesz az idén – mondta a Világgazdaságnak Apáti Ferenc, a FruitVeB Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet és Terméktanács alelnöke. A szakmai szervezet árprognózisa szerint az, hogy a jelzett határok közül melyikhez lesz közelebb az ár, fajtától és az adott tétel nagyságától is függ – hiszen egy nagyobb termelőt magasabb árral ismer el a piac –, továbbá a minőségtől, például, hogy van-e az almán fagy miatti perzselés vagy jégverés okozta ütés. A rekordtermést hozó tavalyi évben 40-60 forint volt az ár, 2017-ben pedig 100-120 forint.