BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Javított a magyar GDP-növekedési előrejelzésén az IMF

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
Az IMF előző kiadványában az idei évre 3,6 százalékos, 2020-ra pedig 2,7 százalékos GDP-növekedést prognosztizált.

Jelentős mértékben, egy százalékponttal javította idei és 0,6 százalékponttal jövő évi magyar GDP-növekedési előrejelzését a Nemzetközi Valutaalap (IMF) kedden közzétett őszi World Economic Outlook (WEO) világgazdasági prognózisában.

A magyar gazdaság az IMF honlapján megjelent előrejelzése szerint

az idén 4,6 százalékkal, jövőre pedig 3,3 százalékkal növekedhet a 2018-as 4,9 százalék után. (A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) a szokásos szeptemberi felülvizsgálat során 5,1 százalékra módosította ezt a korábbi adatot.)

Fotó: AFP

Az IMF előző, tavaszi kiadványában az idei évre 3,6 százalékos, 2020-ra pedig 2,7 százalékos magyar GDP-növekedést prognosztizált.

Már az áprilisban publikált tavaszi prognózis is 0,3 százalékponttal emelte meg a tavaly novemberben az idei évre kiadott és 0,1 százalékponttal a 2020-ra kiadott növekedési becslést.

Az IMF növelte inflációs előrejelzését is Magyarországra vonatkozóan.

Az éves átlagos infláció eszerint a tavalyi 2,8 százalék után az idén és jövőre egyaránt 3,4 százalék lehet. Tavaszi prognózisában az IMF az idei évre 3,2 százalékos, 2020-ra 3,1 százalékos inflációt jelzett.

A munkanélküliségi rátára vonatkozó becslésén az IMF nem változtatott: a tavaly októberi és az idei áprilisi prognózissal megegyező módon 2019-ben 3,5 százalékra, 2020-ban pedig 3,4 százalékra csökkenhet a 2018-as 3,7 százalékról.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.