Magyar gazdaság

Jó híreket hozott Kósa Lajos

Kósa Lajos szerint a családtámogatási rendszer bővülése és újabb gazdaságvédelmi program várható.

A családtámogatási rendszer bővülése és újabb gazdaságvédelmi program várható az Országgyűlés őszi ülésszakában – jelentette ki a Fidesz alelnöke, egyben önkormányzati választásokért felelős kampányfőnöke a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában.

Kósa Lajos azt mondta: kétségtelen, hogy az önkormányzati választásokon az ország legnagyobb részén a Fidesz több voksot kapott, mint korábban, de az ellenzék is. Ebben az értelemben nem a botrányok döntötték el a választásokat, sokkal inkább az a helyzet, hogy az ellenzéki pártok stratégiáját elfogadták a saját szavazóik – tette hozzá.

A Fidesz így is győzött a választásokon, de az ellenzék komoly részsikereket tudott elérni – hangoztatta Kósa Lajos.

Közölte, hogy az őszi ülésszakban tovább bővítenék a családtámogatási rendszert,

mert céljuk, hogy a magyar népesség növekedési pályára álljon. A csökkenés üteme már mérséklődött, de a Fidesz szeretné, ha a lakosságszám enyhén gyarapodna. Kósa Lajos azt mondta, hogy ez elérhető a családpolitikai eszközök bővítésével. A magyar családok jövőbeli kilátásait jelentősen javítják ezek az intézkedések, ezért „jó néhány ilyen javaslatunk lesz” – tette hozzá.

Fotó: MTI/Bruzák Noémi

Közölte: másrészt azt látják, hogy az európai – főleg a német – gazdaság huzamosabb ideje kedvezőtlen,

aggasztó adatokat mutat, ezért Magyarországnak újabb gazdaságvédelmi programot kell kidolgoznia és életbe léptetnie, hogy fenn tudja tartani a növekedés ütemét.

Hozzáfűzte, hogy az ilyen programok eddig sikeresek voltak, hiszen a magyar gazdaság tudott bővülni, emelkedett a bérszínvonal és javult a foglalkoztatottság.

Kósa Lajos azt mondta, hogy az őszi ülésszakban ez lesz a két fő irány. Ebben „semmi meglepő nincs, mert eddig is ezt csináltuk, és mindig is erről beszéltünk a kampányban” – jegyezte meg.

Kósa Lajos családtámogatás népesség
Kapcsolódó cikkek