Még jövőre sem emelkedik az alapkamat
Nem változtatott a feltételeken a monetáris tanács a keddi kamatdöntő ülésén, az alapkamat már 2016 májusa óta változatlan, és az egynapos betéti ráta továbbra is mínusz 0,05 százalékon áll – derült ki a Magyar Nemzeti Bank (MNB) közleményéből. Varga Zoltán, az Equilor vezető elemzője a döntést azzal indokolta, hogy mérséklődött az árnyomás, szeptemberben a 3 százalékos jegybanki cél alá süllyedt a fogyasztói árindex, igaz, a maginfláció továbbra is 4 százalék közelében alakult. Varga Zoltán szerint a jelenlegi tendenciák alapján az éves átlagos infláció 3,2-3,3 százalékos lehet, a külső környezet továbbra is lefelé, a forint gyengülése pedig felfelé mutató kockázat. Az elemző nem számít arra, hogy az euró-forint árfolyam tartósan a 323–327-es tartomány alá süllyedne.
A hazai monetáris kondíciók szinten tartása, majd középtávon fokozatos szigorítása elég lehet a forint középtávú erősödéséhez, ami a mérsékelt és csökkenő importált infláción keresztül támogathatja a 3 százalékos cél elérését – mondta Suppan Gergely, a Takarékbank vezető elemzője. A monetáris tanács a frissített előrejelzés ismeretében, negyedévente dönthet a kiszorítandó likviditás mértékéről, amit a devizakamatcsere-ügyletekkel finomhangolnak. Suppan Gergely kifejtette: az alapkamat emelése a kamatfolyosó szimmetrizálása után jöhet szóba, de várhatóan még nem jövőre. Az irányadó rátát legkorábban 2021 első negyedévében emelheti az MNB. Nagy Márton,
a jegybank alelnöke a múlt héten az alacsony kamatkörnyezetet nevezte az új normának, így 5–10 évig a mostani kamatszintekkel kalkulálhatunk.
Az infláció várható alakulását meghatározó tényezőkre változatlanul kettősség jellemző: az élénk belső kereslet emeli, míg a romló külső konjunktúra egyre inkább fékezi az áremelkedést. Ugyanakkor a lassuló európai konjunktúra miatt a lefele mutató kockázatok lehetnek az erősebbek – hangsúlyozta az MNB közleménye. A globálisan meghatározó jegybankok lépései következtében lazábbá vált a külső monetáris politikai környezet. Igaz, hogy az év végén 4 százalék közelébe emelkedhet a fogyasztói árindex, de ez az üzemanyagárak bázishatásának tudható be. Jövőre ismét 3 százalék közelébe süllyed az infláció. A közlemény egyértelművé tette: továbbra is adatvezérelt üzemmódot követ az MNB.
Elnyújtja az MNB a jelzáloglevél-vásárlást
A piaci stabilitás megőrzése és a kibocsátók megújítási kockázatának csökkentése érdekében a legfeljebb egyéves hátralévő lejáratú jelzáloglevelek helyett új kibocsátású jelzáloglevelek vásárlását kezdeményezi az MNB. A program célja, hogy megőrizze a 2018-as jelzáloglevél-vásárlás eredményeit, erősítse a bankrendszer stabilitását, mérsékelje a jelzálogbankok megújítási kockázatát, valamint hozzájáruljon a hosszú futamidejű, fix kamatozású lakáshitelek arányának további növeléséhez. A lejáró jelzáloglevelek új kibocsátásúra való cserélésének nincs tartós likviditási hatása, így az ügyletek monetáris politikai szempontból semlegesek.


