Magyar gazdaság

Pályázhatók a Nemzeti Együttműködési Alap forrásai

Idén 5,9 milliárd forintra lehetett pályázni, jövőre ez az összeg már 7,7 milliárd forint lesz.

Október elsejétől megnyíltak a pályázatok a civil szervezetek számára a Nemzeti Együttműködési Alap (NEA) forrásaira, amelynek összege az előző évihez képest csaknem kétmilliárd forinttal emelkedett

– közölte a Miniszterelnökség civil és társadalmi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára, Szalay-Bobrovniczky Vince keddi, budapesti sajtótájékoztatóján.

  • Idén 5,9 milliárd forintra lehetett pályázni a kormány által létrehozott NEA keretein belül
  • jövőre ez az összeg már 7,7 milliárd forint lesz.
  • Az alap azon adófizetők 1 százalékával növekszik, akik nem rendelkeztek annak sorsáról.

    Először az összevont pályázatok beadására lesz lehetőség október 1. és november 8. között. A közösségi környezet kollégiumba november 4-éig, a mobilitás és alkalmazkodás kollégiumba november 5-éig, a nemzeti összetartozás kollégiumba november 6-áig, a társadalmi felelősségvállalás kollégiumba november 7-éig, az új nemzedékek jövőjéért kollégiumba pedig november 8-áig lehet pályázni.

    Az összevont pályázati kategóriák zárása után, november 11-étől december 20-áig lesznek elérhetők az egyszerűsített pályázati kategóriák – 1,2 milliárd forint értékben –, amelyek esetében a támogatás összege legfeljebb 200 ezer forint.

    Fotó: Shutterstock

    A helyettes államtitkár elmondta: az összevont pályázatok esetében demokratikus, szakmai bírálat történik, míg az egyszerűsített pályázatoknál a keretösszeg erejéig szinte automatikusan, bírálat nélkül juthatnak a civil szervezetek támogatáshoz.

    Nyitrai Zsolt elmondta, hogy

    2019-ben több mint 27 ezer szervezet kapott egyszázalékos felajánlást, összesen 8,3 milliárd forintot.

    Ez az összeg – folytatta – az elmúlt időszakban folyamatosan nőtt, ami annak köszönhető, hogy a magyar gazdaság jobban teljesít, így a civil szervezeteket is nagyobb mértében tudják támogatni a magyar adófizetők.

    Nemzeti Együttműködési Alap NEA pályázat
    Kapcsolódó cikkek