BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Újabb pályázók léphetnek a munkásszállópiacra

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság

Latyák Balázs | Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) kibővítette a munkásszállók létesítését célzó pályázatát, így a jövőben már azok a vállalatok is igényelhetnek állami támogatást, amelyek saját dolgozóik mellett az adott térségben található más munkaadók alkalmazottait is elszállásolnák

– jelentette be Bodó Sándor, az ITM foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára. A pályázatok benyújtására a cégeknek május 15-ig van lehetőségük. Az ITM döntésének körülményeiről az államtitkár elmondta: a mobilitás továbbra sem jellemző a magyar munkavállalókra, a szállók létesítésére vonatkozó pályázatot ennek a helyzetnek a javítása céljából indította el a kormány. Ebben kezdetben csak önkormányzatok vagy a tulajdonukban álló cégek vehettek részt, mára viszont ez a lehetőség más csoportok előtt is nyitottá vált, aminek köszönhetően az elmúlt időszakban összesen húsz munkásszálló létesült, és háromezer ember elhelyezésére nyílt lehetőség.

Bodó Sándor arról is beszélt, hogy a 2018 decemberében létrejött kétéves bérmegállapodás révén idén január elsejétől újabb 8 százalékkal emelkedtek a kötelező legkisebb bérek. A bruttó minimálbér 161 ezer forintra, míg a garantált bérminimum bruttó 210,6 ezer forintra emelkedett, amivel Magyarországon 2010 és 2019 között a családi adókedvezményt is figyelembe véve a nettó keresetek 87 százalékkal emelkedtek. Az államtitkár megjegyezte, hogy a növekvő bérek kigazdálkodására a cégeknek a szociális hozzájárulási adó (szocho) 2 százalékpontos csökkenése ad lehetőséget.

Az adókulcs várhatóan az év közepétől 15,5 százalékra változik, az ennek következtében felszabaduló költségeket a vállalatok bérfejlesztésre fordíthatják.

„A legkisebb bérek a V4-es országok között nálunk a legmagasabbak, de az uniós rangsorban is az élmezőnyben helyezkedünk el”

– hangsúlyozta. Az államtitkár kitért a területi közigazgatásban dolgozók béremelésére, amelyre az állam mintegy 32 milliárd forintot fordított. Ezzel a területen dolgozók fizetése legalább 10, de átlagosan 18 százalékkal emelkedik idén áprilistól. A fővárosi és megyei kormányhivatalok, valamint a járási hivatalok ügyintézői és tisztviselői idén január 1-jéig visszamenőleg kapják majd meg a magasabb bérüket.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.