BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Vonzó az etikus üzlet

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság

Azokba az országokba, ahol kellő súlyt fektetnek a felelős üzleti magatartásra, szívesebben mennek a beruházók, mert jobban számolhatnak az egyenlő versenyfeltételekkel, és hosszabb távra tudnak tervezni – hangsúlyozta Gion Gábor pénzügyekért felelős államtitkár a Pénzügyminisztérium (PM), valamint a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) konferenciáján. A PM államtitkára hozzátette, hogy a felelős magatartás a vállalatok számára is megtérül, hiszen az etikus hozzáállás vonzerő a fogyasztók szemében, ezért mindenképpen versenyképességi tényezőnek tekinthető. „A társadalmi és környezeti problémák felértékelik azoknak a vállalatoknak a szerepét, amelyeknél a profittermelés nem zárja ki a felelős magatartást és az értékteremtést” – fogalmazott Gion Gábor. Szerinte kiemelten fontos, hogy a pénzügyi intézmények is egyre komolyabban vegyék ezt. Az OECD a felelős üzleti magatartás ösztönzése érdekében 1976-ban alkotta meg a multinacionális vállalatokra vonatkozó irányelveit.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.