Magyar gazdaság

Az áresés legfeljebb júliustól hozhat változást az üzemanyag jövedéki adójában

A nemzetközi olajárakkal együtt olcsóbb lett a magyarországi üzemanyag is, amelyet a szabályozás értelmében a termék jövedéki adójának emelésével drágíthatnak meg.

A nemzetközi olajárakkal együtt olcsóbb lett a magyarországi üzemanyag is, amelyet a szabályozás értelmében a termék jövedéki adójának emelésével drágíthatnak meg, ha a Brent olaj hordónkénti átlagára negyedéven át 50 dollár alatt marad. Azonban mivel a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a 2020. január 1. és március 15. közötti időszakra még 56,327 dolláros átlagot számolt,

április 1-jétől a benzin literenkénti adója még 120, a gázolajé pedig 110,35 forint marad.

Július 1-jén viszont már fordulhat a kocka.

Ez azon múlik, hogy meddig marad a mostani 30 dollár körül a Brent ára, illetve hogy mennyit emelkedik a második negyedében

– közölte a Világgazdasággal a Magyar Ásványolaj Szövetség (MÁSZ) főtitkára. Grád Ottó arról is beszélt, hogy az év első két hónapjában a hazai üzemanyag-értékesítés nagyjából a korábbiak szerint alakult, de a benzineladásokban – az E10-es minőség év eleji bevezetésének betudhatóan – jelentősen nőtt a prémiumtermékek aránya. Március második felében már érezhetővé vált a piacon a járvány hatása, de az alacsonyabb árak kedveztek a keresletnek.

Fotó: Móricz-Sabján Simon / VG

A szakértő az eddigi tapasztalatokból kiindulva úgy látja, hogy a gazdaságok nem állnak talpra túl gyorsan a kritikus helyzetből, így pedig az olajárak sem emelkednek majd számottevően.

A 30 dollár körüli olajárat első lépésben az okozta, hogy Oroszország és Szaúd-Arábia csökkentés helyett növelte a termelését, majd a koronavírus-járvány miatt sok gazdaság fejlődése megtorpant vagy lelassult. A második negyedéves átlagár azért is maradhat 50 dollár alatt, mert a korábban napi 100 millió hordó volumenben előre jelzett globális olajfelhasználás helyett már csak napi 90 milliót jósolnak a szakértők. Létezik ugyanakkor egy másik forgatókönyv is.

A mostani, 30 dollár körüli ár mellett már több helyen leáll az olajtermelés, mert ennél az árszintnél az amerikai palaolaj, a part menti vizeken felhozott és az északi-tengeri olaj önköltségi ára is magasabb

– mutatott rá a szakember.

A teljes cikk a Világgazdaság hétfői számában olvasható

Grád ottó jövedéki adó Ásványolaj Szövetség Mol változás
Kapcsolódó cikkek