BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

A kormány ma tárgyalja az ország idei költségvetését

Elkészült a 2021-es költségvetés tervezete, a kormány ma tárgyalja – jelentette be Varga Mihály pénzügyminiszter a közösségi oldalán. A jövő évi előirányzat fő számai nagy valószínűséggel megegyeznek a múlt héten közzétett konvergenciaprogram számaival, vagy legalábbis közel állnak hozzájuk. Ebben a bruttó hazai termék (GDP) 4,8 százalékos növekedésével, 2,7 százalékos deficittel és 69,3 százalékos adósságrátával kalkulálnak. A készülő tervezettel kapcsolatban lapunknak nyilatkozó szakértők szerint a konvergenciaprogram számai reálisak 2021-re, az Európai Bizottság tavaszi jelentése azonban lassabb kilábalást feltételez, igaz, kétéves távlatban csak 1,5 százalékponttal alacsonyabb GDP-t prognosztizálnak.

A jövő évi büdzsé tervezete mellett a 2020-as költségvetést is módosíthatják, az átcsoportosítások szükségességéről Orbán Viktor miniszterelnök mellett több kormánytag is beszélt a koronaválság kezdete óta. A módosított büdzsé 2020-ban 3 százalékos GDP-csökkenés mellett 3,8 százalékos hiánnyal és 72,6 százalékra szökő GDP-arányos államadóssággal számolhat, amennyiben követik a konvergenciaprogram által felvázolt makropályát. A szakértők azonban arra figyelmeztetnek, hogy vagy a gazdasági visszaesés mértéke lehet nagyobb, vagy a hiány lehet magasabb a kormányzati előrejelzésnél. Mind az idei, mind a jövő évi előirányzatban jócskán nőhet az állami beruházások aránya. A magasabban képzettek foglalkoztatására digitalizációs fejlesztési programok indulhatnak, az alacsonyabban képzettek pedig infrastrukturális beruházásoknál kaphatnak munkát az elemzők szerint.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.