Fél gőzzel indultak az éttermek
Kevés vendéggel, 20-30 százalékos bevétellel zajlott a kijárási korlátozások utáni első hét, bértámogatásra, áfacsökkentésre és vissza nem térítendő támogatásokra lenne szükség a túléléshez – közölte a BUM Nonprofit Kft. azt követően, hogy felmérték a korlátozások feloldása utáni első hét eredményeit az érdekképviselethez tartozó 11 tematikus utcában. A nonprofit szervezethez több mint 200 üzlet tartozik – egyebek között a Ráday utcában, a Bartók Béla úton és a Liszt Ferenc téren található vendéglátó egységek –, ezek 46 százaléka (91) zárva maradt a fővárosi korlátozások feloldása után. A legtöbb üzlet a Fashion Streeten (Deák Ferenc utca) és a Király utcában nyitott ki. A Haris köz, a Mikszáth tér és környéke, valamint a Pozsonyi út üzletei közül maradt a legtöbb zárva.
„Az üzletek többségét hirtelen és felkészületlenül érte az újranyitás lehetősége. Sokuknál nem állt rendelkezésre a nyitáshoz szükséges munkaerő, mások viszont még most sem látják értelmét, mert azt gondolják, hogy csak veszteséget termelnének. A fogyasztói szokások is megváltoztak, a vártnál sokkal kevesebben keresték fel az üzleteket, éttermeket. Ráadásul a vendéglátóhelyekre eleve nem jut annyi magyar vendég, turizmus nélkül nem fog megélni ennyi vendéglátós” – mondta Antal Attila, a BUM igazgatója.
A nyitva tartó vállalkozások többsége visszafogott forgalomról számolt be, az előző év azonos időszakához képest a bevétel 70-80 százalékkal alacsonyabb. A válság előtt népszerű reggeliztetéssel sokan teljesen felhagytak ebben az időszakban, de a home office miatt az ebéd sem hozza a szokásos forgalmat. A legtöbben a vacsora időszakában látogattak a tematikus utcák éttermeibe, de a megszokottnál sokkal kisebb volt az érdeklődés ebben az időszakban is. A bevásárlóutcák vállalkozói szerint támogatás nélkül nem fogják túlélni ezt az időszakot, hiszen hiába lehetnek nyitva, ha a kereslet radikálisan visszaesett, és szinte alig van vevő.
Tavalyhoz képest
70-80
százalékkal alacsonyabb
az éttermek forgalma


