BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Nem tudni, merre indulnak a bérek

A korábbi hónapokhoz képest már lassult a bérdinamika, a szakértők szerint a jövőt nagyban befolyásolja, milyen fizetéssel bírók kerülnek az utcára a járvány hatásaként.

Februárban 377 ezer forint volt a bruttó átlagkereset, 9,1 százalékkal haladta meg 2019 második hónapjának adatát – derült ki a Központi Statisztikai Hivatal jelentéséből. A koronavírus-járvány gazdasági következményei a vizsgált időszakban még nem voltak tapasztalhatók a kereseti adatokban sem. A közfoglalkoztatottak nélkül számolt bruttó átlagkereset 387 ezer forint volt, a nettó átlagkereset kedvezmények nélkül 251 ezer forintot, kedvezményekkel együtt 259 ezer forintot tett ki.

A márciusi adatokban már látjuk majd a koronavírus hatását, de egyelőre nehéz megjósolni a változás irányát is, hiszen nem tudjuk, hogy az állásukat vesztettek zömmel melyik bérkategóriából kerültek ki – mondta Virovácz Péter, az ING Bank vezető elemzője. Horváth András, a Takarékbank vezető elemzője arra hívta fel a figyelmet, hogy a világgazdaság már az év első két hónapjában dekonjunktúrába került, azonban a gazdaság leállása csak késleltetve és kevésbé látványosan mutatkozik meg a keresetekben. A tanárok júliusi béremelése önmagában 0,3 százalékponttal emeli a bérdinamikát, és az egészségügyi szakdolgozók keresetének növelése is gyorsíthat a közszféra közmunkások nélkül számított, 5,8 százalékos bővülési ütemén. Horváth András aláhúzta: a turizmusban, személyszállításban várhatóan bérmegállapodások születnek, és a logisztikában fokozottabban nőhetnek a keresetek. Németh Dávid, a K&H Bank vezető elemzője szerint a következő időszakban két, egymással teljesen ellentétes hatás alakítja a reálbérindexet. Az infláció 3 százalék alá lassulhat, ami felfelé tolja a mutatót, ugyanakkor a bérdinamika várható lassulása lefelé húzza a reálbéreket. A szakértő hozzátette: a munkanélküliség növekedése lazít a feszes munkaerőpiacon, ami visszafoghatja a bérdinamikát is, ezt a minimálbér-emelés azonban tompíthatja.

A februári magas infláció miatt a reálbérek csupán 4,5 százalékkal nőttek februárban – hangsúlyozta Horváth András. Németh Dávid rámutatott: a februári reálbérindex igen szerény volt a 2016 óta jellemző, 7,4–10,3 százalékos növekedéshez képest. Virovácz Péter figyelmeztet: 2016 harmadik negyedévében volt rá utoljára példa, hogy két egymást követő hónapban is egy számjegyű maradt a keresetek bővülési aránya, ugyanakkor szerinte a bónuszok és az egyszeri juttatások elmaradása, csökkenése miatt lassult a bérkiáramlás.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.