Szochomentes a Szép-kártya
A kormány bértámogatási programja a béren kívüli juttatáshoz sorolandó Széchenyi-pihenőkártyát is érinti – hívta fel a figyelmet az Írisz Office csoport tb-szakértő tagja, a HyperCortex Zrt. A rendelet szerint megemelik a veszélyhelyzet előtt érvényes összeghatárokat, ezáltal az éves keretösszeg 450-ről 800 ezer forintra nő. Alszámlák szerinti bontásban ez azt jelenti, hogy szálláshely-szolgáltatás igénybevétele esetén a korábbi 225 helyett immár 400 ezer forint a plafonérték, a vendéglátás- és a szabadidő-alszámlán felhasználható béren kívüli juttatás összegénél 150-ről 265, 75-ről pedig 135 ezer forintra nő a felső határ.
Ha a munkáltató költségvetési szerv, az éves rekreációs keret 400 ezer forintra emelkedik, minden egyéb munkáltató esetében a 800 ezer forint az irányadó összeg. Mindkét jogállású munkáltatónál érvényes az a szabály, hogy a teljes éves rekreációs keretösszegre akkor jogosult a munkavállaló, ha a munkaviszonya egész évben fennáll. Elhalálozása esetén is a teljes összegre jogosult, év közben kezdődő vagy végződő munkaviszony esetén arányosítani kell a juttatást.
További lényeges könnyítés munkáltatói szempontból, hogy a Szép-kártyaként adott juttatás után nem kell szociális hozzájárulási adót fizetni. Ez a mentesség a kormányrendelet kihirdetését követő naptól, április 22-től június 30-ig érvényes, erre az időszakra csak 15 százalékos személyi jövedelemadó terheli a Szép-kártyát. Míg tehát április 22-ig a 15 százalékos szja mellett 17,5 százalékos szocho is terhelte a béren kívüli juttatást, addig a mostani, június 30-ig tartó időszakban már csak a 15 százalékos szja, ehhez jön július 1-jétől a 2 százalékponttal csökkentett, 15,5 százalékos szociális hozzájárulási adó.


