BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Újra magyar csapatban száguldhat Kiss Norbert

Kiss Norbert újra egy magyar csapat, a Révész Truck Racing Team színeiben versenyez a kamion-Európa-bajnokságon. „Örülök és büszke vagyok, hogy létrejött ez az új magyar csapat. Úgy érzem, egy picit hazatalált és otthonra lelt a kamionsport Magyarországon” – mondta Kiss Norbert, aki korábban az OXXO Racing Team színeiben nyert két Európa-bajnoki címet, majd négy idényt töltött a Tankpool 24 Racing Teamnél. Révész Bálint, a cégcsoport elnök-tulajdonosa azt mondta, régi nagy álma valósult meg azzal, hogy létrejött a kamionos versenycsapat. „Összeállt a magyar csapat a magyar versenyzővel, célunk a dobogó felső foka lesz már az első évben” – bocsátotta előre Kozák Attila csapatvezető. A MAN típusú versenykamiont az ország egyik legkorszerűbb műhelyében Bakó Csaba versenymérnök készítette fel. A helyszín kiválasztása után Kiss Norbert hamarosan tesztelni fog.

A sportág anyagi hátteréről korábban azt mondta Kiss Norbert a Manager Magazinnak, hogy egy szezonban egy kamionra számítva egymillió euró, azaz 300-350 millió forint körüli összeget is lenne hova tenni, de esetében az előző csapatánál ennek legfeljebb a harmadáról lehetett beszélni. Kiemelte: ha nem is a Forma–1 léptékével mérve, de drága technikai sportról van szó, pedig a közelmúltban nem is történtek akkora fejlesztések, mint az 1990-es évek végén, a 2000-es évek elején. „Akkoriban tele volt a mezőny gyári csapatokkal, alumínium helyett szinte minden alkatrész karbonból készült. De egy komolyabb gép még ma is érhet 100–150 ezer eurót motor nélkül, sok múlik azon, hogy ki építette, ki ment vele” – tette hozzá Kiss Norbert. Az F1-es összehasonlítás kapcsán pedig a versenyző elmondta: már nem csak a száguldó cirkusznak is nevezett sorozat ismérve, hogy az istállók lényegében komplett falvakat építenek fel, majd bontanak el a nagydíjak előtt és után. „Egy kamion-Eb-hétvége is felér egy komplett autóipari szakkiállítással, hatalmas építményekkel érkezik például az Iveco, a MAN, a Mercedes, minden nagy gyártó és beszállító cég” – jegyezte meg a sportoló.

A kamion-Európa-bajnokság idei versenynaptára

Augusztus 29–30.: Most, Csehország

Szeptember 12–13.: Zolder, Belgium

Szeptember 26–27.: Jarama, Spanyolország

Október 3–4.: Le Mans, Franciaország

Október 17–18.: Hungaroring, Magyarország

November 14–15.: Misano, Olaszország

 

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.