BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Jól halad a Budapest One és az Etele Plaza építése

A koronavírus okozta válság ellenére folyamatosan zajlik a Budapest One irodapark és az Etele Plaza kivitelezése, ugyanis a munkavállalók nem tömegesen dolgoznak együtt, így minimalizálható a járvány terjedésének kockázata – közölte a beruházásokért felelős Futureal csoport. Az irodapark első, 25 ezer négyzetméternyi bérbe adható területtel rendelkező részét, amelynek beruházási értéke 120 millió euró volt, a társaság a múlt év végén adta át a bérlőknek. Most a projekt második, egyben végső ütemét készítik elő, megvalósításával több mint 65 ezer négyzetméternyi bérirodával bővül a fővárosi irodapiac. Az Etele Plaza építési munkálatainak befejezése az év végére várható. Buda legnagyobb bevásárló- és szórakoztató-központja 55 ezer négyzetméter bérbe adható területtel 180 üzlethelyiségben adhat helyet divatáru- és élelmiszerboltoknak, éttermeknek, kávézóknak, de a tervek között szerepel multiplex mozi, fitneszterem és gyermekjátszóház, valamint csaknem 1300 parkolóhely kialakítása is.

A Futureal csoport tapasztalatai szerint az építőiparban is érezhetők a koronavírus-járvány kedvezőtlen gazdasági hatásai, például az ellátási láncok szakadozásában és a külföldi építőipari munkások hazautazásában. A vállalat a piaci igényekre reagálva indította el Stay Safe kezdeményezését: a jövőben az irodaprojektjeiben új egészségvédelmi előírásokat, valamint formabontó technológiai megoldásokat alkalmaz. A Futureal a kelet-közép-európai régió egyik vezető ingatlanfejlesztő és befektető cégcsoportja, Európa tíz legnagyobb ingatlanfejlesztője között tartják számon. Alapítása óta a cégcsoport portfóliója több mint száz, együttesen több mint 2 millió négyzetméter bruttó alapterületű ingatlanfejlesztési projekttel bővült 3 milliárd euró értékben.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.