Nagyszínpad várja Szoboszlai Dominikot
A bajnok és kupagyőztes Red Bull Salzburg hivatalos honlapján számolt be róla, hogy a klub magyar válogatott játékosát, Szoboszlai Dominikot választották meg a 2019–2020-as idény legjobbjának az osztrák Bundesligában.
A díj értékét növeli, hogy nem szurkolói szavazásról van szó, a bajnokság legjobb játékosát a klubelnökök és a vezetőedzők választották meg. A 19 éves, nyolcszoros magyar válogatott középpályás mellett a Red Bull Salzburg trénerét is díjazták, Jesse Marsch lett az idény legjobb edzője.
„A koronavírus-járvány utáni időszakban 17 kanadai pontot szereztem, de őszintén megvallva, nem erre figyeltem. Egyszerűen minden trófeát meg akartam nyerni a csapattal. Ezekkel válsz többé” – értékelt Szoboszlai Dominik a salzburgi csapat honlapján. A Transfermarkt statisztikája szerint – az utolsó fordulóban is gólt és gólpasszt jegyző – Szoboszlai kilenc góllal és tizennégy gólpasszal zárta az osztrák Bundesliga 2019–2020-as kiírását. Az elismerést korábban több Salzburg-játékos, Jonatan Soriano, Naby Keita, Konrad Laimer és Moanesz Dabur is megkapta már.
Bár amellett is szólnak érvek, hogy maradjon még egy évet Salzburgban, a szakemberek többsége szerint itt az ideje a 2000-es születésű magyar válogatott középpályás klubváltásának. Logikus lépés lenne, ha a Red Bull családban maradva, Salzburgból Lipcsébe költözne, ahogyan tette ezt korábban Gulácsi Péter és sokan mások. Csakhogy Szoboszlaiért olyan sztárklubok is bejelentkeztek, mint az Arsenal és a PSG, de a legtöbb vele kapcsolatos átigazolási hír olaszországi folytatást sejtet, mivel az AC Milan és a Napoli is kitartóan érdeklődik. Ralfa Ragnick személye mindenképpen a Milan mellett szól, a jövőben ugyanis a Red Bull cég sport- és futballfejlesztési részlegének vezetője lesz a patinás piros-fekete klub sportigazgatója.
A várhatóan 25 millió euró körüli átigazolási díjról Szoboszlai Dominik azt mondta a Figyelőnek adott interjúban, hogy ezért dolgozik kiskora óta. „Ha lesz egy klub, amelyik engem akar, és hajlandó ennyi pénzt kifizetni értem, akkor örülni fogok, hogy elértem valamit” – jelentette ki. Arra a felvetésre pedig, hogy ha bejelentkezik érte egy nagy klub, a példa kedvéért az AC Milan, elmondta, milyen munka zajlik a háttérben. „Ha nemcsak tapogatózó az érdeklődés, hanem komolyan vehető a megkeresés, akkor leülünk a menedzseremmel, és átbeszéljük. Ha jó lehetőségnek tűnik az átigazolás, és tetszik a klub filozófiája, illetve el tudjuk képzelni a helyem a csapat struktúrájában, akkor eljuthatunk odáig, hogy a kérő tesz egy ajánlatot, amelyet aztán mérlegelhet a klub is, én is” – mondta a 19 éves középpályás. Az interjúból kiderült, a futballista nemcsak azért van kitűnő formában, mert az edzések végén kint marad pluszban gyakorolni, hanem mert a járványhelyzet alatt sem állt le az edzésekkel. Magára is szedett elmondása szerint négy-öt kiló izmot, így nem hiába rendezett be egy házi konditermet a lakásában.


