Rafael Nadal a saját rekordját tovább javítva tizenharmadszor nyerte meg a francia nyílt teniszbajnokság férfi egyes versenyét, mivel a döntőben három szettben 6:0, 6:2, 7:5-re legyőzte a világelső Novak Djokovicot. A mallorcai játékos a huszadik Grand Slam-bajnoki címével utolérte az örökrangsor élén Roger Federert. A spanyol sztár tavaly egyedülálló bravúrként a tizenkettedik diadalát aratta Párizsban, begyűjtve tizennyolcadik Grand Slam-serlegét. Az idei, a koronavírus-járvány miatt elhalasztott és lerövidült salakszezonja ezzel együtt nem lett olyan fényes, mint a korábbiak: egyetlen felvezető tornáján, Rómában a negyeddöntőben kikapott Diego Schwartzmantól. A 34 éves salakkirály a párizsi elődöntőben visszavágott az argentinnak, és immár elképesztő, 99/2-es győzelmi mutatóval készült a döntőre a Roland Garroson úgy, hogy idén egy szettet sem vesztett a francia fővárosban.
A 33 éves Djokovic a lehető legjobb formában várta a finálét, az idén 37/1-es győzelmi mérleggel büszkélkedhetett, és egyetlen vereségét is leléptetés miatt szenvedte el a US Open nyolcaddöntőjében. A belgrádi teniszező – aki 2016-ban diadalmaskodott a Roland Garroson – három szettet bukott az idei versenyen, ebből kettőt az elődöntőben, az ötödik játszmára elfáradt Sztefanosz Cicipasz ellen. Ami kettejük egymás elleni mérlegét illeti, a tenisztörténelem leghosszabb rivalizálásában Djokovic 29/26-ra vezetett, és a 18. GS-serlegére hajtó szerbet az is motiválhatta, hogy Nadal két párizsi vereségéből az egyiket tőle szenvedte el a 2015-ös negyeddöntőben.
Az 56. csata egyben a Roland Garros 124 éves történetének első fedett pályás döntője volt, ugyanis az idénre átépített Philippe Chatrier Stadionban az eső miatt becsukták a tetőt. Ez a körülmény Djokovicnak kedvezett, Nadal a pályafutása során alig nyert fedett pályás tornát, emellett a hűvös idő és a megszokott májusi viszonyokhoz képest lassúbb-nehezebb labdák sem mellette szóltak. Az 1200. profi meccsét vívó mallorcai ihletett formában, tripla brékkel 6:0-ra hozta a nyitószettet, majd 1:1-nél újra elvette a sokat rontó szerb adogatását. Nadal 3:1-nél három ki nem kényszerített hibánál tartott, míg a fontos pontoknál rendre bizonytalankodó ellenfele már 22-nél. A spanyol dupla bréknél sem lassított, és bő másfél óra elteltével már kétszettes előnyben volt. Djokovic ezután is többnyire csak ejtésekkel szerzett pontot, és 2:2-nél ismét elbukta a szerváját, csakhogy ezt követően – 2 óra 10 perc után először – elvette a salakkirály adogatását. Kiegyenlítettebbé vált a csata, majd 5:5-nél a világelső a bréklabdánál kettős hibát ütött, Nadal pedig magabiztosan lezárta a találkozót, amely 2 óra 41 percig tartott.
A Garroson a századik meccsét megnyerő Nadal karrierje 86. trófeája mellé 1,6 millió eurót (568 millió forint) kapott, immár hússzoros Grand Slam-bajnoknak mondhatja magát, s ezzel beérte a rekorder Roger Federert. „Ma nem gondolok Rogerre és a huszadik Grand Slam-győzelemre, ma csak azzal foglalkozom, hogy megnyertem a Roland Garrost, és ez a mindent jelenti számomra. Ez a szerelmi történet, amely köztem és a város, valamint a pálya között szövődött, felejthetetlen.” Djokovic azt mondta, ellenfele teljesen megérdemelten diadalmaskodott a döntőben. „Ma megmutattad, miért te vagy a salak királya. Kemény meccs volt, a jobb játékos győzött” – közölte a szerb világelső.
A balkezes spanyol klasszis számlájára
1,6
millió euró érkezik
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.