BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Csökkent a szegénység kockázata

Járdi Roland | Tovább mérséklődött Magyarországon a szegénység és a társadalmi kirekesztődés kockázata 2019-ben – derült ki az Eurostat legfrissebb adataiból. Tavaly a lakosság 18,9 százaléka volt kitéve a szegénység kockázatának, ami 11 százalékpontos javulás 2010 óta, egy év alatt pedig 0,7 százalékkal csökkent a mutató. A 2019-ben regisztrált 80 ezer fős mérséklődés után 1 millió 800 ezer ember tartozott ebbe a társadalmi kategóriába. Nemek szerint: a nőknél 19,6, a férfiaknál 18 százalék az elszegényedés esélye.

A hosszú távú trend alapján folyamatosan zsugorodik a szegénységnek kitett lakosság aránya, két éve már az EU-átlag alatt van.

Az elmúlt évtizedben Bulgária után Magyarország produkálta a legnagyobb javulást, és olyan országokat előzött meg, mint Görögország, Olaszország, Spanyolország és Portugália. Korcsoportok szerint a leglátványosabb javulást a 18 év alattiak esetében mérték a statisztikusok: a fiatalkorúak körében 2013-ban még 43,9 százalék, 2019-ben már 22,4 százalék volt azok aránya, akiket társadalmi kirekesztődés fenyegetett. A legnagyobb csökkenés a 25–54 éves, legjobb munkavállaló korú népesség körében történt, ők 600 ezerrel lettek kevesebben. Háztartástípusok szerint még szembetűnőbb a változás: a háromnál több gyermeket nevelő családok esetében a szegénységi arány a korábbi érték harmadára csökkent, és megközelítette az egy gyermeket nevelő, két felnőttből álló háztartások hasonló mutatóját.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.