BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Egyre több traktort vesznek a magyar gazdák

Szeptemberben 40 százalékkal több új traktort és 17 százalékkal több mezőgazdasági pótkocsit helyeztek forgalomba, mint egy évvel korábban – közölte az Agroinform.hu mezőgazdasági portál az MTI-vel. Az online magazin a DataHouse eladási adataira hivatkozva kiemelte, hogy az ősz elején 266 új traktor állt üzembe, február óta pedig először fordult elő, hogy a traktorértékesítés jelentősen meghaladta az egy évvel korábbit. Az első kilenc hónapban 2268 új traktor kelt el, 5,3 százalékkal kevesebb, mint 2019 hasonló periódusában. Ugyanebben az időszakban az újonnan forgalomba helyezett mezőgazdasági pótkocsik száma 1059 volt, 7,7 százalékkal kevesebb, mint egy éve. A korábbi évekhez hasonlóan az első háromnegyed évben is a 8 tonnánál nagyobb traktorokból fogyott a legtöbb, a teljes eladás 57 százaléka tartozott ebbe a szegmensbe.

Bolyki Bence, az Agroinform.hu ügyvezetője elmondta, hogy a koronavírus-járvány kitörése után nagy bizonytalanságot észleltek a gazdálkodók körében. A szakember szerint az idén elmaradt a nagy értékű gépbeszerzések tavaszi szezonban jellemző kiugrása, a gazdák ehelyett a gazdálkodás szempontjából nélkülözhetetlen termékek megvásárlására – mint a vetőmagok, a növényvédő szerek és a műtrágyák – koncentráltak. A használt gépek piacán szintén kiemelkedő volt a felfutás: míg augusztusban csupán 1, szeptemberben már 17 százalékkal több traktorhirdetést töröltek eladás miatt a hirdetési felületen, mint a tavalyi év azonos időszakában. A szakportál szeptemberben a keresések számának 18 százalékos növekedését mérte, ez arra utal, hogy a következő hónapokban akár a szeptemberi szintet is meghaladó beszerzési volumenre lehet számítani. Az év végére pedig be is hozhatja lemaradását a piac.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.