BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Járványvándorok a lakáspiacon

A budapesti családosok vagy családot tervezők főleg az agglomerációban, a vidéki városok lakói pedig jellemzően a környező kisebb településeken kerestek maguknak új otthont 2020 első kilenc hónapjában – állapította meg egy elemzés.

A városi lakások iránti kereslet visszaesett, mert az érdeklődők egy kisebb lakás áráért már egy viszonylag jó műszaki állapotú családi házat is tudnak venni a környéken – ez volt a legjellemzőbb válasz, amelyet az OTP Ingatlanpont országos hálózatának 54 tagja adott a körükben végzett, a családos és családot tervező ügyfelek ingatlanvásárlási szokásait vizsgáló, nem reprezentatív felmérésben. A kutatás adatai szerint a családosok Budapesten a XVIII., XIX. kerületben, valamint Dél-Pesten keresték a legtöbb egyszintes, új építésű családi házat. Az ezekben a körzetekben értékesített új házak átlagos ára 40 és 50 millió forint, átlagos mérete pedig 60–80 négyzetméter között volt. Ez gyakorlatilag megegyezik a délkeleti agglomerációs övezethez tartozó Vecsésen, Üllőn és Gyálon rögzített adatokkal.

„Az árak mozgása követi az emberek mozgását a fővárosi agglomerációban. Miközben Budapesten már valamelyest lassul a drágulás, az elmúlt időszakban mindössze egyetlen közeli városban, Visegrádon regisztráltak enyhe, az alacsony tranzakciószám miatt hibahatáron belüli árcsökkenést, miközben 14 agglomerációs városban a 25 százalékot is meghaladta az áremelkedés mértéke 2018 és 2019 között” – mondta Valkó Dávid, az OTP Ingatlanpont vezető elemzője. Használt, egyszintes házak iránt Budakalászon, Szentendrén, Pomázon és Ürömön 40-50 millió forintos átlagárral és 60–80 négyzetméter közötti méret iránt volt nagy az érdeklődés. Többszintes, 50-60 négyzetméteres használt családi, valamint iker- és sorházat 30-40 millió forintért a XVII. kerületben, Gyálon, valamint Szentendrén keresett a legtöbb családos vásárló.

A családos és a családalapításra készülő vásárlók körében vidéken is érvényesül a Budapesten tapasztalt tendencia: a városokból a környező kisebb településekre tolódott át a forgalom. Szeged környékén például az OTP Ingatlanpont felmérése szerint a fiatalabb ügyfelek a városi panelt szívesen cserélik falusi kertes házra, elsősorban a gyerekek jobb életkörülményei miatt. A debreceni agglomerációban, ahol az átlagos négyzetméterár a megyeszékhelyek között a legmagasabb, inkább a környező településeken, Hajdúböszörményben, Vámospércsen és Hajdúnánáson élénkült a kereslet.

A budapesti agglomeráció ismét nagyon vonzó a lakáscserét tervezők körében

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.