BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Kétmilliárd euróval javult a GDP

R. P. | Reálértéken nem változott, de nominálisan 700 milliárd forinttal nagyobb lett a bruttó hazai termék (GDP) Magyarországon a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) revíziója nyomán – mondta a Világgazdaság kérdésére Suppan Gergely, a Takarékbank vezető elemzője. Az előzetes adatokhoz képest jobban teljesítő iparnak köszönhetően emelkedett a GDP értéke. Az elemző hozzátette: a bruttó hazai termék nominális többlete nagyjából 2 milliárd eurót tesz ki, ami támogathatja a felzárkózást az uniós átlaghoz. A KSH felülvizsgálata elsősorban a 2018-as és 2019-es GDP-adatokat érintette, az előbbi 5,1-ről 5,4 százalékra javult, míg a tavalyi növekedés 4,9-ről 4,6 százalékra csökkent a magasabb bázis következtében. Palócz Éva, a Kopint-Tárki vezérigazgatója aláhúzta: minimális változást jelent a revízió, mivel márciusban szinte új világ kezdődött, ezért az idei GDP alakulásában elhanyagolható a felülvizsgálat szerepe.

A tíz évet felölelő revízió nyomán a 2010 és 2019 közötti időszakban 0,5 százalékponttal, 31,4 százalékra javult a gazdasági növekedés mutatószáma, a forintban számolt bruttó hazai termék évente átlagosan 0,7 százalékkal emelkedett – áll a Kopint-Tárki összesítésében. Az évtized elejének gyorsabb növekedése a fogyasztás bővüléséhez, a 2019. évi korrekció pedig ahhoz köthető, hogy a KSH mintegy 3 százalékponttal mérsékelte a beruházás bővülési ütemét a korábbi adathoz képest. A korábbi adatok alapján 2017 és 2019 között egyenletesen magas, alig csökkenő, 15-18 százalék körüli ütemben bővültek a beruházások, a felülvizsgálat szerint viszont ebben az időszakban meredeken, 20-ról 12 százalékra esett a fejlesztések növekedése.

A Kopint-Tárki leszögezi: a felülvizsgálat nem befolyásolja az elmúlt évtizedre vonatkozó összképet.

A magasabb bruttó hazai terméknek köszönhetően mintegy 0,7 százalékponttal javult a GDP-arányos államadósság, valamint a külső tartozás is csökkent – hangsúlyozta Suppan Gergely. A folyó év hátralévő részében az ipar lehet a gazdaság húzóágazata, a tetemes megrendelésállomány és a nagy autógyárak negyedéves jelentései bizakodásra adnak okot. A járműiparban ismét megjelent a munkaerőhiány, a tavasszal elhalasztott termelést most dolgozzák le a vállalatok, ehhez viszont több alkalmazottra van szükségük. A Takarékbank szakembere az idén 4,7 százalékos visszaesésre számít, ha pedig a jövő év közepéig megérkezik a vakcina, és a nyári szezonban beindul a turizmus, akkor jövőre 7,2 százalékos lehet a felpattanás. Palócz Éva valamivel borúlátóbb, szerinte 2020-ban 5,8 százalékkal csökkenhet a GDP, 2021-ben viszont 3,5 százalékkal erősödhet. A szakértők egyöntetűen hangsúlyozták: a járványhelyzet alakulása jelentősen módosíthat a prognózisokon.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.