BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Újjászületett a százhúsz éves művésztelep

Felújították a művészeti és kulturális tevékenységekhez szükséges infrastruktúrát, beleértve a műtermeket, a művészlakásokat és az alkotótereket is.

Átadták a Modern városok programban megújult, csaknem százhúsz éves Szolnoki Művésztelepet. Magyarország legrégebbi művésztelepe a jászsági megyeszékhelyen 1902 júniusában kezdte meg a működését, egyedülálló lehetőséget biztosítva a művészeknek, hogy a lehető legjobb körülmények között alkothassanak. „Az azóta eltelt 118 esztendőben olyan tehetségek alkottak itt, mint Deák-Ébner Lajos, Mednyánszky László, Fényes Adolf” – emlékeztetett Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere az esemény alkalmából küldött üzenetében. Fülöp Péter, az Emberi Erőforrások Minisztériumának művészeti, közművelődési és közgyűjteményi ügyekért felelős helyettes államtitkára arra mutatott rá, hogy Szolnok időtálló, egyetemes művészeti értéket képvisel, és ezt jól mutatja, hogy többek mellett Zombory Lajos, Szlányi Lajos, majd a harmincas évek körül Aba-Novák Vilmos és Kovács Margit is bekapcsolódott a művésztelep szakmai munkájába.

Szalay Ferenc, Szolnok polgármestere az egyik legjelentősebb beruházásnak nevezte a Szolnoki Művésztelep fejlesztését. Felújították a művészeti és kulturális tevékenységekhez szükséges infrastruktúrát, beleértve a műtermeket, a művészlakásokat és az alkotótereket, emellett rendezvényteret, látványműtermeket is kialakítottak. Új funkciót kapott a művésztelep kertjében található Művésztorony, továbbá öntőműhely is létesült. A fejlesztés másik célja, hogy turisztikai, tematikus sétány alakuljon ki a városban. Pogány Gábor Benő, a Szolnoki Művészeti Egyesület elnöke elmondta, hogy nagy hangsúlyt fektetnek az utánuk következő művészgeneráció felnevelésére. Verebes György, a Szolnoki Művésztelep vezetője azt hangsúlyozta, hogy a felújítás műszaki és szakmai szempontból is indokolttá vált, a fejlesztés eredményeként az egész országban egyedülálló komplexum épült fel. „Pillanatnyilag nincs az országban még egy olyan felszereltségű művésztelep, mint a szolnoki, a még megvalósuló fejlesztésekkel együtt pedig talán egész Európában egyedülállók lehetünk” – mondta lapunknak.

A művésztelepen a világháborúban hadikórház üzemelt, később a német katonaság költözött be ide. A háborúban csaknem négyezer festmény semmisült meg. A mostani renoválás Álmosdi Árpád és Csendes Mónika építészek munkája, akik megtartották az épületek korabeli, magyar századfordulós építészeti jegyeit. Még tart a művésztelep másik szegmensében található, építkezésre kijelölt terület feltárása.

A régészeti árkokban kiásott nagy jelentőségű leletek a beruházás befejeztével a nagyközönség számára is láthatóvá válnak, hiszen a művésztelep új látogatóközpontjának alagsorában beépítik a török kori kaszárnyaépület falait.

A látogatóközpont megnyitása után a Szolnoki Művésztelep eddigi portfóliója jelentősen kibővül, helyet kapnak a társművészetek az írótáboroktól a tánckurzusig. „Együttműködési megállapodásokat kötöttünk művészeti középiskolákkal, egyetemekkel, nagy hagyományú, időszakos képzőművészeti alkotótelepekkel arról, hogy a művésztelepeiket, táboraikat hozzánk szervezhetik. Folyamatban van több nemzetközi rezidensprogramunk előkészítése is, amely reményeink szerint már jövő nyáron elindulhat. Mindemellett természetesen a legnagyobb erővel folytatjuk saját képzési skálánk bővítését: az új grafikai műhely egyik szárnyában rajzstúdiót rendezünk be, amelyben minden korosztálynak biztosítjuk a színvonalas és valódi tudást adó rajzi képzést, igény esetén mintázókurzust is indítunk” – vázolta a terveket Verebes György, aki maga is alkotó festőművész. Az itt dolgozó művészek már most elkezdtek készülni a Szolnoki Művésztelep fennállásának 120. évfordulójára is.

A szolnoki centrum

118

éves múltra tekint

vissza

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.