Novemberben az átlagos duplájára, több mint kilencezerre ugrott a regisztrációk száma a Díjneten, így a március–áprilisi csúcs után – a járványügyi korlátozásokkal összefüggésben – ismét egyre többen térnek át számláik elektronikus fizetésére – közölte a szolgáltató. A bank- és szolgáltatófüggetlen fizetési felületet használók száma átlépte a 787 ezret – ez hozzávetőleg 10 százalékos növekedés az előző év azonos időszakához képest.
Egy-egy felhasználó is egyre több szolgáltató – egyszerre akár három-négy – számláját kezeli a felületen keresztül. Ezt jelzi, hogy októberben már 907 ezer számlát mutattak be a szolgáltatók az ügyfeleknek, ami 72 ezerrel több, mint egy évvel korábban. 2019 október vége óta összesen 5,45 millió tranzakciót bonyolítottak le a Díjneten keresztül, a befizetett számlák összértéke pedig meghaladta a 49,7 milliárd forintot.
Az elmúlt évben a felhasználók számlafizetési szokásai is változtak: a legnépszerűbb fizetési mód mára egyértelműen a bankkártyás lett – az elmúlt egy évben 4,1 millió ilyen tranzakciót indítottak –, de egyre többen használják e-számláik befizetésére az iCsekk alkalmazást is. Az utóbbival októberben már 56 ezer fizetést indítottak a díjnetesek, ami 28 százalékos növekedés az előző évhez képest. A netbankon keresztüli számlafizetés eközben veszített jelentőségéből.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.