BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

A magyar bankrendszer állja a sokkot

N. L. N. | Továbbra is erős a magyar bankrendszer sokkellenálló képessége. A bankoknál egy súlyos makrogazdasági sokk esetén, de még évekig elhúzódó gazdasági visszaesés idején is kezelhető, maximum 85 milliárdos tőkeemelési igény jelentkezne – ismertette Dancsik Bálint, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) főosztályvezetője a jegybank Pénzügyi stabilitási jelentésének bemutatóján. Mint közölte, a bankrendszer operatív likviditási tartaléka februárról októberre – jórészt a jegybanki likviditásbővítő intézkedéseknek köszönhetően – több mint 3000 milliárd forinttal bővült.

A szektor első féléves eredménye annak ellenére maradt pozitív, hogy a moratórium hatásai, illetve a koronavírus-járvány okozta gazdasági bizonytalanságok miatt a bankok jelentős céltartalékot képeztek. A vállalati hiteldinamikát a moratóriumhatás mellett szep­tember végére jórészt az 570 milliárd forintnyi NHP-kihelyezés tartotta meg az év elejéhez mérten megfeleződő, 7,8 százalékos szinten, míg a lakossági hiteleknél a 15,6 százalékos éves növekedési ütemből 4 százalékot adott a moratórium, további 6 százalék pedig a babaváró hitelekhez köthető. Az MNB szerint az év végéig a lakossági hitelek bővülése 8-12 százalékra mérséklődhet.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.