BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Nagyobb lehet a visszaesés

A második járványhullám miatt a bruttó hazai termék visszaesésének prognózisát 5,9 százalékról 7 százalékra módosította a Commerzbank, ám 2021 második felében már nagy növekedésre számít.

A járvány második hulláma miatt a magyarországi bruttó hazai termék (GDP) csökkenésére vonatkozó előrejelzését 5,9 százalékról 7 százalékra rontotta a Commerzbank – derül ki a hitelintézet elemzéséből, amelyet a Világgazdaságnak is eljuttatott. Az ősszel a magyar kormány is rontotta a 2020‑as várakozását. A tavasszal kiadott konvergenciaprogramban még 3 százalékos GDP-csökkenést prognosztizáltak, a nyáron a Pénzügyminisztérium már 4-5 százalékos visszaesést vetített előre, Varga Mihály pénzügyminiszter pedig a múlt héten már 6,4 százalékkal mérséklődő gazdasági teljesítményről beszélt a lapunknak adott interjújában. Az Európai Bizottság a tavasszal 7 százalékos GDP-csökkenéssel számolt, a néhány hete kiadott őszi jelentésében viszont már 6,4 százalékossal. Lapunk n­ovember elején – a harmadik negyedéves GDP-adat megjelenése előtt – készült felmérése szerint az elemzői konszenzus valamivel optimistább a központi szervekénél: 6,1 százalékos visszaesést jelez.

A negyedik negyedévben 9,2 százalékkal maradhat el a bruttó hazai termék az egy évvel korábbitól a Commerzbank elemzői szerint. A tavalyi utolsó negyedéves bővülés 4,2 százalékos volt, jövőre pedig gyors, 5,8 százalékos ütem várható az október–decemberi időszakban. Az elemzés emlékeztet, hogy a beszerzésimenedzser-index az egyik legmagasabb volt a régióban az elmúlt években, a válság nyomán összeomlott, majd októberre elérte az 50,1 pontot. A harmadik negyedéves talpra állás csak részleges lehet, 2020 utolsó hónapjaiban a belső és a külső környezet miatt ismét csökkenhet a GDP. A hitelintézeti szakértők megállapították: a turizmus-vendéglátás, a szórakoztatóipar és a személyszállító szektor a leginkább érintett a koronavírus okozta válságban.

A gazdaság talpra állása 2021 második felében lehet igazán gyors, ha az oltások sikeresen elterjednek, de jövőre csupán 2,3 százalékkal nőhet a hazai GDP – hangsúlyozták a szakértők. A pénzügyminisztériumi nyilatkozatokban 3,5–4 százalékos növekedés szerepel, míg a bizottság 4 százalékos bővüléssel kalkulál 2021-re. A Commerzbank előrejelzése szerint a nagy németországi autógyártók termeléskiszervezése következtében hosszú távon a magyar növekedés meghaladhatja a régiós társakét.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.