Palkovics László innovációs és technológiai miniszter cáfolta a Világgazdaságnak a 444.hu állítását, amely szerint december végén lemondott, de lemondását Orbán Viktor nem fogadta el. Lapunknak kijelentette: azt vállalta, hogy a miniszterelnök felkérésére négy éven át vezeti az Innovációs és Technológiai Minisztériumot (ITM), és tartja is magát ehhez a megállapodáshoz, nincs ebben semmilyen változás. Hozzátette, hogy az ITM irányítása fegyelmezettséget igényel, márpedig ő egy „fegyelmezett harcos”, a hivatkozott cikk erre utaló részével nem vitatkozna. Mint ahogy azzal sem, hogy Kaderják Péter a hazai energiapolitika első számú szakértője.
Palkovics kitért arra is, hogy volt már a sajtóban pitbull, Orbán tematikus hóhéra és ügyeletes rosszfiú is, de továbbra sem sértődős típus. | VG
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.