Magyar gazdaság

Kamatmentes hitel segíti újrainduláskor a kkv-kat

Orbán Viktor bejelentette, hogy egy új hitelkonstrukció jön a koronavírus-járvány miatt bajba került kis- és középvállalkozásoknak.

Tíz évre 10 millió forintos hitelt nyújtunk azoknak a vállalkozásoknak, amelyek nem tudnak újraindulni tőke nélkül. A nulla százalékos lesz, és az első három évig nem kell törleszteni – jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) évnyitóján. Februárban a nyitásról indít a kormány nemzeti konzultációt. A vakcina nem politikai kérdés, ezért nyugati és keleti vakcinát is használunk. A gazdaság újraindítási akcióterv január 1-én indult. Ebben már döntöttünk otthonteremtési támogatásokról (áfakedvezmény stb. ) Az újlakás építésekben 20 ezer körülire számítunk idén, de hosszabb távon évi 40 ezer lesz a cél.

Április elején már biztosan szabadabb életünk lehet, ha betartjuk a korlátozásokat

– hangsúlyozta a kormányfő.

Az akcióterv fókuszában a felsőoktatás 1500-2000 milliárd forintos fejlesztése lesz. A modellváltásnak köszönhetően sokkal hatékonyabban használhatják majd fel a forrásokat a felsőoktatási intézmények.

A következő években kulcskérdés lesz a zöld energia, körforgásos gazdaság felépítése – szögezte le a kormányfő. Magyarország egyszerre lesz a legerősebb ellenlábasa az EU-nak és a legerősebb szövetségese. Előbbi a kulturális, utóbbi a gazdasági kérdésekben lesz igaz. Tíz éves agrárfejlesztési stratégiát is kidolgozunk az akcióterv keretében.

Az ENSZ statisztikái szerint

a beruházások 140 százalékkal nőttek Magyarországon az elmúlt években, míg globálisan 44 százalékkal estek.

A korábban bezárt gyárak nem feltétlenül nyitnak újra, a cégek keresni fogják, hol érdemes újranyitni. Egy beruházásösztönző programot hoztunk létre. A legtöbb beruházás német, a legnagyobb tőkét kínaiak hozták, a legtöbb munkahelyez amerikaiak teremtették. 2019-ben Koreából, 2020-ban Kínából érkezett a legtöbb beruházás. Az autóipari túlsúly kritikáját gyakran megfogalmazzák, azonban a hagyományosról az elektromos autók irányába mozdult el az ágazat.

Az nélkül az életkörülményünk sokkal rosszabb lenne, a világgazdaságban részt kell vennünk, ezzel állítható elő több jövedelem – húzta alá Orbán Viktor. A magyar export elérte a 100 milliárd forintos szintet. A tavalyi visszaesésről még nincs végleges adatunk, 5-6 százalékos lehet a visszaesés, azt hiszem, közelebb lehetünk az 5 százalékhoz. Számos nyugat-európai országnál kisebb lesz a csökkenése.

2010-ben négy szektort minősítettünk stratégiainak, ahol a legalább 50 százalékos magyar tulajdont tűztük ki célként – fejtette ki a kormányfő. Az energiaszektorban 29-ről 59 százakéra, a bankszektorban 40-ről 57 százalékra, a médiában 34-ről 55 százalékra emelkedett a hazai tulajdonosi arány. A kiskereskedelemben viszont ez nem sikerült, gyakorlatilag a 2010-es arány teljesül most is. Azt gondoljuk, hogy a magyar mezőgazdaság támogatása érdekében kell ezt növelni. A következő évtizedben támogatni kell az információ-kommunikáció, az építőanyagipar és a vasúti ágazatok, ezekben szintén növelni kell a magyar részarányt.

Orbán Viktor
Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

A magyar gazdaság sikere három dolgon múlik. Az első a munkások, a második a vállalkozók, a harmadik a gazdaságpolitikusok minősége. A munkásoknak pontosnak, tanulékonynak kell lennie és öntudatra van szükségük. Amilyen a dolgozók öntudata, olyan az ország testtartása is. A vállalkozóknak keménynek, ütésállónak és magyarnak kell lennie. A sikeres gazdasághoz kellenek gazdaságpolitikusok is, a kormány gazdasági miniszterei mellett a jegybank is támogatja a gazdasági növekedést.

A megvédett munkahelyek a gazdaságpolitika sikerét bizonyítják

Nagy reményekkel fordultunk rá 2020-ra, korábban rekordokat értünk el, amire korábban nem volt példa – emlékeztetett Orbán Viktor. A foglalkoztatottság magas volt, az államadósság csökkent, a jövedelmek nőttek, csökkent a szegénység. A járvány azonban beütött és teljesen új korszakot nyitott meg, a védekezés korszakát. Erős magyar gazdaság nézett szembe a válsággal. Még a válság nehéz pillanataiban is jól működött a gazdaság egy része.

A védekezési tervben hitelmoratóriumot vezettünk be, ami 50 ezer kkv-nak és több mint 1 millió háztartásnak segítettünk. A legnehezebb helyzetben lévő ágazatoknak adtunk bértámogatást, adóelengedést és az iparűzési felének elengedését. A Széchenyi Kártyán keresztül sok vállalkozónak adtunk segítséget. A gazdaságba áramlott források több mint fele a kkv-kat segítette.

Decemberben Magyarországon ugyan annyian dolgoztak, mint egy évvel korábban – ez jelzi, hogy a védekezés elérte a célját, van munka. Megőriztük a korábban kiharcolt pozíciót a elleni versenyben. Elhárítottuk azt a kísértést, hogy visszatérjünk a segély alapú gazdaságra. Amennyiben segélyt adunk, akkor az emberek hajlamosak lesznek arra, hogy ne dolgozzanak.

A nyáron tartott rámutatott: az óvodák, iskolák bezárását kibírhatatlannak minősítették a válaszadók, míg a színházak, szórakozóhelyek bezárását kibírhatónak tartották. A korábbi, teljesen szabad életünket felváltották a korlátozások, a kérdés az, mikor nyithatunk. Összehangolt volt a válságkezelés, a megtakarítások tovább emelkedtek, a moratórium a legszélesebb volt, a beruházási ráta az EU élmezőnyében maradt. A gazdaságvédelmi akcióterv 2020 márciusától 2021 január 1-ig tartott, mivel már van vakcina.

Orbán Viktor hitel kkv
Kapcsolódó cikkek