Hétfőn nyílik az a 13,7 milliárd forintos pályázat, amely a felzárkózó régiókban a kis- és középvállalkozások kapacitásbővítését támogatja, valamint a munkavállalói létszám növelését – jelentette be Bodó Sándor. A foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkár elmondása szerint

Budapest és Pest megye kivételével bármely régióból pályázhatnak a kkv-k, amelyek legalább három és maximum 25 új foglalkoztatott felvételére igényelhet támogatást.

Fotó: Shutterstock

Mivel az egy főre jutó támogatás mértéke legfeljebb 4 millió forint, így egy vállalkozás maximum 100 millió vissza nem térítendő összeget kaphat. A pályázati forrásból 8 hónapig lehet fedezni az új munkavállalók bérköltségét, illetve ennek a 30 százalékát eszközbeszerzésre fordíthatják a cégek. A pályázat feltétele a 8 hónapos továbbfoglalkoztatás, a tárca szerint nagyjából négyezer álláskeresőt segíthet munkához juttatni ez a támogatás. 

Budainé Kovács Zsuzsanna, a Magyar Államkincstár informatikai elnökhelyettese elmondta, a pályázat december 31-ig vagy a keret kimerüléséig igényelhető, és a megítélt bértámogatás 60 százalékát a támogatói okirat kibocsátás követően előre megkapják a cégek, amelyeknek ezt követően 90 napjuk van felvenni az új munkavállalót.