Lesz negyedik hullám, nem fog megállni a határoknál – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában. A kormányfő hozzátette: emiatt az év végéig meghosszabbítják a veszélyhelyzetet és a rendkívüli jogrendet. Hangsúlyozta, hogy csak az oltás segít, az elszigetelés nem. A kötelező oltást az emberek nagy része ugyanakkor nem fogadja el – indokolta a miniszterelnök, hogy miért nem rendelik el. Orbán Viktor biztat mindenkit, hogy vegye fel az oltást, főleg az, akinek daganatos megbetegedése van, vagy szervátültetett.

Fotó: Fischer Zoltán

A kormányfő emlékeztetett: korábban azt a vállalást tették, hogy gyorsító pályára állítják a gazdaságot. A miniszterelnök szerint a kitűzött 5,5 százalékos növekedés viszont magától nem jött volna össze. 

Minden emberi számítás szerint ez sikerülni is fog, és akkor nagy dolgokat tudunk csinálni

 – fogalmazott a miniszterelnök. Rámutatott: 

Csak abból tudunk megélni, amiért megdolgozunk. Nem segélyre építjük a gazdaságot, mert akkor csődbe megyünk, ha munkára építjük és jól szervezzük meg az ország életét, akkor lesz pénz

– tette hozzá. Orbán Viktor szerint a számok is azt mutatják, hogy már többen dolgoznak, mint a járvány előtt.

A járvány meg fogja változtatni az életünket

– figyelmeztetett a kormányfő, hozzátéve, hogy nehéz évtizedünk lesz, aminek egyik visszatérői a járványok lesznek, a migrációs hullámokkal vegyítve. Erre fel kell készülni – fűzte hozzá. A kormányfő egyúttal jelezte, hogy a nemzeti konzultációban egyetértési pontokat hoznak létre, amelyekből később mindig politikai, gazdasági döntések születnek. Ennek jegyében határoztak a hitelmoratórium meghosszabbításáról a rászorulók számára.

Orbán Viktor arról is beszélt, hogy a nyugatiak többet visznek ki, mint amennyit kapunk.

Az EU azért fontos nekünk, mert piacot ad a számunkra. Akkor tudunk egy munkára épülő gazdaságot felépíteni, ha eközben hozzájutunk a 400 milliós európai piachoz. Csak így tudjunk eladni a munka révén előállított termékeinket

– szögezte le a kormányfő. A helyreállítási pénzről elmondta, hogy az mind amit most nem akarnak ideadni. Ugyanakkor minden idők legkedvezőbb feltételével vett fel devizakötvényeket Magyarország – jelezte Orbán, előrebocsátva, hogy minden fejlesztést meg fognak valósítani.