„Ahogy azt már délelőtt is videóüzenetben továbbítottam önök felé, a kormány döntése alapján az elmúlt két napban két kötvénykibocsátást hajtottunk végre. A nemzetközi befektetők bíznak Magyarországban, mindkettő egyértelmű sikert hozott. Nagyon komoly érdeklődéssel 10 és 30 éves futamidejű dollárkötvényeket értékesítettünk 4,25 milliárd dollár értékben. 

Ma pedig egymilliárdnyi 7 éves lejáratú eurókötvényt sikerült értékesítenünk. Alacsony költséggel tudtunk forrást bevonni a magyar gazdaság működtetéséhez”

– mondta Varga Mihály pénzügyminiszter szerda délutáni doorstep sajtótájékoztatóján. Mint ismert, az Államadósság-kezelő Központ kedden 4,25 milliárd amerikai dollárnyi összértékben, szerdán pedig 1 milliárd eurónyi értékben bocsátott ki kötvényt. 

Az ÁKK tájékoztatása szerint az 1 milliárd euró összegű, 7 éves futamidejű, 0,125 százalékos fix kamatot fizető sorozat hozama 0,326 százalék. 

A kötvény kuponja az eddigi legalacsonyabb, amelyet a magyar állam elért az eurókötvény kibocsátásai során, a 4-szeres túljegyzésnek köszönhetően a kötvényeket az eredeti árindikációnál ( 0,75 százalék) 0,27 százalékponttal szűkebben sikerült árazni.   

Fotó: Kallus György / VG

A miniszter megjegyezte: 

a dollár és az euró kamata tíz éve nem volt ilyen alacsony, most volt a forrásgyűjtésre a legjobb idő. Az eurókötvény árazása még tart, valahol 0,3–0,35 között lehet majd. Ez minden idők legalacsonyabb eurókamattal kibocsátott magyar kötvényét jelenti. 

Ilyet azok az országok tehetnek meg, amelyek kellő bizalommal rendelkeznek a befektetők felé. Jó árat kaptunk ezekért, és olyan futamidővel, amely a törlesztést alacsony költségszintűvé teszi. Az első és a második negyedéves növekedés megfelelő érv a befektetők számára, hogy a papírjainkat megvásárolják – tette hozzá Varga Mihály. 

A pénzügyminiszter a sajtótájékoztatón elmondta, 

a kibocsátásra azért is volt szükség, mert az Európai Helyreállítási Alappal kapcsolatos egyeztetések elhúzódnak, az állam így pótolni tudja a késleltetett uniós forrásokat. 

Ugyanakkor a mostani kibocsátás nem érinti a költségvetési hiányt, változatlan a tervezett, 7,5 százalékos GDP-arányos deficit. Varga Mihály a sajtótájékoztatón a VG kérdésére elárulta, a pénzügyminisztériumban heti szinten számolják át a várható növekedési értéket, amelyet jelenleg 7 százalék felettire vár a tárca. 

Ez a vírustól is függ. Ha nem lesznek nagy lezárások. Reálisan azzal számolunk, hogy 7 százalék felett lesz a gazdasági növekedés üteme

– mondta lapunk kérdésére a pénzügyminiszter.